Külföld

Több ezren tüntettek Romániában a magyar vezetők leváltása ellen

admin
admin

2009. 05. 22. 20:41

Több ezer ember vett részt pénteken Csíkszeredában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által szervezett tüntetésen, amelyen a tiltakozók a magyar intézményvezetők leváltása ellen foglaltak állást.

Az eseményen beszédet mondott Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is.

A román kormány a múlt hónapban fogadott el egy olyan rendeletet, amely megszüntette a hatáskörébe tartozó megyei intézmények vezetőinek a köztisztviselői státusát. Így az eddigi vezetőket – közöttük számos romániai magyar szakembert – tömegesen elmozdíthattak tisztségükből.

A csíkszeredai Szabadság térre autóbuszokkal érkeztek a tüntetők Kovászna megyéből, valamint a Hargita megyei Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely környékéről, de Székelyföld többi vidékéről is.

Markó Béla beszédében kijelentette: sokan ravasznak és okosnak tartják a román politikát, de szerinte ostobák azok a román politikusok, akik a romániai magyarok sorsáról próbálnak dönteni. Rámutatott: kilencven éve próbálják eltiporni a román kormányok az ott élő magyarságot és annak iskoláit, betelepíteni románokkal Székelyföldet, és megkísérelnek az ott élők helyett dönteni, de mindez nem sikerül nekik.

“Okos politikusok rájöttek volna arra, hogy mindezt nem lehet velünk megtenni, a székely nép szabadságszeretete ezt nem hagyja” – hangsúlyozta Markó. Hozzátette: az ostoba román politikusok azt mondják, hogy nem kell a székelyeknek autonómia, de tetteikkel azt bizonyítják, hogy szükség van Székelyföld területi autonómiájára.

Az összefogás fontosságáról beszélt Tőkés László, aki hangsúlyozta: “Igazunkról meg kell győznünk a többségi román nemzet tagjait, és Európát is meg kell nyernünk ügyünk számára”. Tőkés politikai sertésinfluenza-járványnak nevezte a Kárpát-medencében tapasztalható magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokat.

Felolvasták és közfelkiáltással elfogadták azt a kiáltványt, amelyben a tüntetők követelik, hogy a romániai központi és helyi állami intézményekben biztosítsák az arányos etnikai képviseletet, és helyezzék vissza tisztségeikbe a leváltott magyar intézményvezetőket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.