Nagyvilág

Moszkva lökte az EU karjaiba Fehéroroszországot?

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök bírálta pénteken Oroszországot, amiért az nem hajtotta végre a két állam integrációjáról szóló megállapodásokat.

“Semmi sem valósult meg abból, amiben megállapodtunk… Nem én tehetek róla, hogy nem jutott előbbre az integráció. Mi egyebet tehetnénk hát, mint hogy fejlesztjük kapcsolatainkat a Nyugattal?” – idézte nyilatkozatát a hivatalos BelTA hírügynökség egy héttel azelőtt, hogy Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a tervek szerint Minszkbe látogat.

Lukasenka szavai szerint Oroszország valósággal az Európai Unió karjaiba kergette magatartásával Fehéroroszországot. Felpanaszolta egyebek között, hogy Moszkva nem biztosít hozzáférést piacához a fehérorosz áruknak.

Moszkva és Minszk több mint egy évtizeden át tárgyalt a két állam uniójáról. Van egyebek között egy vámunió létrehozásáról szóló megállapodásuk is.

Lukasenka a 2007-es gázárvita után kezdett eltávolodni Oroszországtól, és azóta lépéseket tesz annak érdekében, hogy elfogadható partner legyen az Európai Unió számára. Ennek jegyében szabadon bocsátott minden olyan foglyot, akit az EU politikai fogolyként tartott számon.

Az EU május eleji prágai csúcsértekezletén egy olyan partnerségi programot indítottak útjára, amely szorosabbra fűzi a szálakat az integrációs szervezet és hat volt szovjet köztársaság, köztük Fehéroroszország között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik