Nagyvilág

Lapáttal verték a drogosokat egy kolostorban

Vizsgálatot rendelt el a szerb egészségügyi minisztérium, a rendőrség pedig nyomozni kezdett pénteken, miután a sajtóból kiderült: évek óta brutálisan vernek kábítószer-függőséggel kezelt pácienseket egy szerbiai ortodox kolostor területén található rehabilitációs központban.

Az ügyről a Vreme című hetilap szerzett tudomást, amely honlapján videofelvételt is bemutatott egy ilyen verésről.

A lap szerint a rehabilitációs központban felvett képsorokon jól látszik, amint egy pácienst minden rendelkezésre álló eszközzel bántalmaz a személyzet: ököllel üti, rugdalja, sőt lapáttal veri az egyik gondozó. A férfit keresztbe fektetik az asztalon, két gondozó lefogja a karját, a harmadik pedig megragadja a lapátot, gondosan kíméri az ütés ívét – nehogy leverje a falon függő ikonokat -, majd záporoznak az ütésnek a férfi ülepén.

Ezt követően a beteget a falhoz állították, ahol a gondozó ököllel verte a fejét és összerugdalta; a beteg egyszer össze is esett az ütések súlya alatt.

A botrányos képsorok Crna Reka rehabilitációs központban készültek, a délnyugat-szerbiai Novi Pazar közelében. A központ egyházi irányítás alatt működik. A lap szerint az intézmény működését kezdetben Artemije ortodox püspök is megáldotta, ám később levette róla a kezét, miután a működése kicsúszott az ellenőrzés alól.

A Vreme megszólaltatott egy korábbi pácienst, aki azt állította: a verőlegények maguk is egykori drogfüggők, akiket e központban szabadítottak meg szenvedélybetegségüktől, gyógyulásuk után pedig önként az intézményben maradtak.
Sasa Jankovic szerb ombudsman pénteken bejelentette, hogy panaszt tett a hatóságoknál a központ személyzetének kilenc tagja ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik