Külföld

Dánia elengedi Grönlandot

admin
admin

2009. 05. 19. 20:59

A dán parlament nagy többséggel fogadta el a skandináv országhoz tartozó Grönland autonómiáját bővítő törvényt, megnyitva ezzel az utat az atlanti-óceáni sziget függetlenné válása előtt.

A törvényt a szélsőjobboldali néppárt kivételével valamennyi parlamenti párt képviselői megszavazták. Grönlandon tavaly novemberben népszavazást tartottak a stratégiai fekvésű, több mint három évszázada dán uralom alatt álló sziget nagyobb autonómiájáról, s a szavazók több mint 75 százaléka igennel voksolt. A népszavazás jellege véleménynyilvánító volt, de közvetve minden politikai erő elfogadta, hogy tiszteletben tartja a referendum kimenetelét.

A Grönland területi autonómiáját kibővítő szabályozás június 21-én lép majd életbe, a parlamenti ratifikálás után. Grönland, Dánia külső országrészeként, 1979 óta élvez belső autonómiát. Az 1982-ben tartott népszavazáson lakói úgy döntöttek, hogy kiválnak az Európai Unió elődjéből, az Európai Gazdasági Közösségből, ami 1985-ben következett be. A hatalmas, 2,1 millió négyzetkilométeres északi-sarki területet, amelynek 80 százalékát jég borítja, 57 ezren lakják. Az alapvetően halászatból élő lakosságból 50 ezren inuitok (eszkimók), hétezren pedig dánok.

A terület évi 3,2 milliárd korona (429 millió euró) támogatásban részesül a dán államtól, ami költségvetési bevételeinek több mint felét teszi ki. Grönlandon található a Thule amerikai radarállomás, s a sziget fontos része lesz a majdani amerikai rakétapajzsnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.