Nagyvilág

Elvitte a rendőrség a melegfelvonulás résztvevőit Moszkvában

A rendőrség előállította a moszkvai melegfelvonuláson, a Veréb-hegyen megjelent embereket szombaton, továbbá a menet eredetileg meghirdetett helyszínén összegyűlt tiltakozók közül néhányat: az önkormányzat délutáni közlése szerint összesen 40 embert vittek be a rendőrségre.

Az előállítottak között volt a megmozdulás fő szervezője, Nyikolaj Alekszejev jogász, s a rendőrök folyamatosan vitték be a környéken megjelenő többi részt venni szándékozót is.

A Veréb-hegyi eseményekkel egy időben Moszkva belvárosában, a felvonulás meghirdetett helyszínén mintegy 200 fő, túlnyomórészt újságíró, és néhány tiltakozó gyűlt össze. A rendőrök és a belügyminisztérium OMON kommandósai az egész teret körülvették, rácsokkal lezárták, a környező utcákban pedig rendőrségi és katonai járművekben várakozott az erősítés. Innen is előállítottak több embert, köztük öt, fekete ruhába öltözött férfit, akik egy vallási kötődésű szervezethez tartoznak, és további három személyt, akikről az újságírók feltételezik, hogy külföldiek.

A moszkvai hatóságok ezúttal nem csak hogy nem engedélyezték a megmozdulást, hanem többször nyomatékosan figyelmeztettek, hogy ha a melegek mégis megpróbálnak felvonulni, keményen fellép ellenük a rendőrség.

Az orosz és fehérorosz melegek az Eurovíziós Dalfesztivál kínálta alkalmat ragadták meg, hogy a nemzetközi közvélemény figyelmét felhívják sanyarú helyzetükre, s kérték a résztvevők, valamint a fesztiválra Moszkvába érkezett, mintegy 3000 rajongó segítségét. Az Eurovíziós Dalfesztivál ugyanis hagyományosan népszerű a melegek körében. Az eddigi versenyeken szép sikerrel szerepeltek homo- és transzszexuális előadók, de a fesztivál öt évtizedes története során ez még soha nem okozott gondot.

Némi támogatást kaptak is az orosz szexuális kisebbségek: Gordon, a holland De Toppers együttes tagja csütörtökön közölte: ha megakadályozzák a felvonulást, elutazik Moszkvából. A holland lapok szerint döntésében támogatja országa kulturális minisztere is. Sőt, a fesztivált közvetítő holland tv-állomás igazgatója bejelentette: amennyiben erőszakot alkalmaznak az orosz melegek ellen, a szombat esti döntőt leveszik a műsorról.

Tény, hogy a hatóságok e kérdésben valóban a közvéleményt képviselik. A melegeket keményen megbélyegzik az ortodox egyház mellett az egyszerű emberek is, de ezúttal még az írószövetség is szükségesnek tartotta elítélően állást foglalni a kérdésben. Minden felmérésből kiderül: csak nagyon kevesen vallják, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, s így a melegek megmozdulásait is engedélyezni kellene, annál is inkább, mert ezzel egy csapásra megszűnne az egész probléma. Gond egyébként csak a nyilvános, utcai megmozdulásokkal van: Moszkvában szép számmal találhatók meleg szórakozóhelyek.

A menetet azonban a melegek már háromszor próbálták hiába megszervezni Moszkvában, soha nem kaptak engedélyt, a rendőrök pedig minden alkalommal előállították a mégis összegyűlt néhány tucatnyi embert. Nem vezettek eredményre az orosz bíróságok előtti perek sem, ezért a szervezők a strasbourgi európai emberi jogi bírósághoz fordultak, de nem tudni, mikor tárgyalja az ügyet a testület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik