Nagyvilág

Az átmeneti cseh kormány is veszélybe került

Veszélybe került az átmeneti cseh kormány megalakítása, mert Jan Fischer kijelölt kormányfő a kabinet névsorának összeállításakor nem tartotta tiszteletben a pártok ajánlásait.

“A kijelölt miniszterelnök kezdeményezése egyáltalán nincs összhangban azzal a politikai megállapodással, amelynek alapján megbízatását kapta” – reagált az új kormány miniszterjelöltjeinek névsorára Mirek Topolánek ügyvezető kormányfő, a Polgári Demokratikus Párt elnöke (ODS) pénteken.

Topolánek kijelentette: ha az átmeneti kabinet személyi összetétele nem a politikai pártok megállapodásán fog alapulni, akkor “semmi esélye sincs, hogy bizalmat kapjon a parlamentben”. Megjegyezte: Fischernek nincs joga önkényesen embereket jelölni a kormányba.

Rossz a névsor?

Fischer csütörtökön este ismertette a pártok elnökeivel kabinetjének személyi összetételét, javaslatát. Jirí Paroubek, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke és Martin Bursík, a Zöldek Pártjának (SZ) elnöke is bírálta a névsort.

“Az egészet csak olyan tájékoztatásnak tekintem, amelyről még tárgyalni fogunk” – jelentette ki Paroubek. Leszögezte: ha nem kerül sor újabb tárgyalásokra, a szociáldemokraták megteszik a megfelelő lépéseket. Nem pontosította, hogy mire gondolt.

Újra találkoznak

Fischer a bírálatokra reagálva péntek délután bejelentette: újabb találkozót kezdeményezett a politikai pártok elnökeivel, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre. Elmondta, hogy a pénzügyi, az ipari és kereskedelmi, valamint az igazságügyi tárcáról van szó, de vita van a környezetvédelmi miniszterjelöltről is.

“Úgy vélem, hogy a helyzetet a hét végén kellene rendezni, hogy betarthassuk a kormányalakítási menetrendet” – jegyezte meg Fischer.

A miniszterelnök elmondta: az államfőt telefonon tájékoztatta a helyzetről, s a tervezett találkozót egyelőre elhalasztották.

Megsértődtek

A vita lényegében abból fakad, hogy a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) bejelentette: nem támogatja az átmeneti kormány felállítását és nem jelöl senkit a neki járó három miniszteri posztra. Ez az álláspont felborította a korábbi megegyezéseket. Miután a posztok új elosztásáról a pártok nem tudtak megegyezni, Fischer maga döntött a jelöltekről.

Átmeneti cseh kormány felállítására azért van szükség, mert a Topolánek vezette jobbközép kabinet március végén megbukott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik