Külföld

Ügynök szivárgott be Floresék közé?

admin
admin

2009. 04. 30. 13:10

Bolíviában arra készül az ügyészség, hogy csütörtökön kihallgassa a vád egyik tanúját, akiről a helyi sajtóban az a találgatás merült fel, hogy titkos ügynök, aki beszivárgott Rózsa-Flores Eduardo csoportjába.

A kihallgatás zárt ajtók mögött lesz, de a magyar Tóásó Előd ügyvédje közölte, hogy igyekszik bejutni, mert védence szempontjából nagyon fontos hallani, ami elhangzik.

Tadic a tanú?

Az El Deber című Santa Cruz-i lap által megszólaltatott szakértők találgatása szerint a tanú esetleg az a bolíviai-horvát Mario Tadic Astorga, akit az április 16-i rajtaütésben elfogtak az állambiztonsági erők, de azóta semmit sem tudni róla. Felmerült, hogy ő készítette mobiltelefonnal azt a videofelvételt, amelyen Rózsa-Flores és két társa azon sajnálkozik, hogy nem helyeztek el bombát az Evo Morales államfőt és kormányát a Titicaca-tavon szállító hajón. A lap feltételezi, hogy ez a tanú készítette a felvételt, de ennek ellentmond Marcelo Sosa ügyész egy korábbi kijelentése, miszerint a videofelvételt egy kulcsfontosságú tanútól kapta, aki nagyon beteg, és szeretett volna vallomást tenni egy előrehozott bírósági tárgyaláson. Tadic a róla készült fényképek tanúsága szerint jó egészségnek örvend.

Bolíviai szálak

Az ügyészség nyilvánosságra hozta a fegyverszállítással gyanúsított, még kedden Santa Cruzban letartóztatott személyek közül a másodiknak is a nevét, miután megtették első, adategyeztető vallomásukat. A fővárosba erős biztosítás mellett, bekötött szemmel átszállított két férfi bolíviai állampolgár, az egyik Alcides Mendoza Mafaví (más forrás szerint Malavi) a másik a már ismert Juan Carlos Gueber Bruno. Mindkettő a szélsőjobboldali Santa Cruz-i Ifjúsági Unió (UJC) elnevezésű szervezet tagja, illetve vezetője.

Letartóztatásuk félelmet váltott ki az autonómiára törekvő Santa Cruzban. Ellenzéki politikusok attól tartanak, hogy a kormány tartományi vezetők letartóztatására készül, és május elsején bevezeti a helyi rendkívüli állapotot. Sosa ügyész közölte, hogy nyomára jutottak Rózsa-Flores öt bolíviai kapcsolatának, akikről a 16-án lelőtt férfi a Kepes Andrásnak adott interjúban azt mondta tavaly szeptemberben, hogy csak öten tudtak Bolíviába érkezéséről. Az ügyész neveket nem árult el.

Lucas és Superman

Tovább körözik Alejandro Melgar Pereira Santa Cruz-i ügyvédet, aki közreműködött Rózsa-Flores gépkocsivásárlásában, és az ügyészség szerint feladata volt az állítólagos terroristacsoport minden hivatalos ügyének intézése. Ugyancsak körözik Hugo Alberto Achá ügyvédet, mert kiszivárgott értesülés szerint egy nagyon fontos tanú azt állítja, hogy “Lucas” és “Superman” álnéven szintén a csoport tagjai voltak. Melgar állítólag Uruguayban, Achá pedig az Egyesült Államokban van.
Melgar a Santa Cruz-i ipari, kereskedelmi, szolgáltatási és turisztikai kamara egyik ügyvédje, Achá kritikus hangvételű politikai elemző, a Santa Cruz-i Emberi jogi Alapítvány elnöke s egy ellenzéki parlamenti képviselőnő férje.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.