Külföld

Bolívia panaszt emel Kepes ellen

admin
admin

2009. 04. 28. 07:21

A bolíviai kormány két napon belül panaszt emel Kepes András magyar újságíró ellen, mert elhallgatta a Rózsa Flores Eduardóval tavaly ősszel készített interjú részleteit - közölte Juan Ramón Quintana, a kormányzati ügyek minisztere helyi idő szerint hétfőn este.

Az ABI bolíviai hírügynökség beszámolója szerint a Viru Viru város repülőterén tartott sajtótájékoztatón a miniszter úgy fogalmazott, hogy “ezen a héten, a következő órákban diplomáciai úton panaszt emelnek” Kepes András ellen, mert előre tudott arról a “rendkívüli, erőszakos kalandról”, amelybe Rózsa Flores és társai bocsátkoztak.

Kijelentette, hogy a külügyminisztériumon keresztül az igazságügyi minisztérium nyújt be panaszt bűnrészesség és bűnpártolás címén a magyar újságíró ellen. Hozzáfűzte, hogy a bolíviai kormány reményei szerint “létezik valamiféle út az együttműködésre” a budapesti partnerszervekkel.
“Mindenesetre hivatkozni fogunk a terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi konvencióira is, hogy bíróság elé tudjuk állítatni Kepest” – mondta.

Sacha Lloren, a társadalmi mozgalmak koordinálásáért felelős bolíviai miniszterhelyettes helyi idő szerint pénteken közölte, hogy kormánya jogi lépéseket tesz Kepes András ellen, mert hallgatása veszélyeztette Bolívia integritását. Llorenti szerint Kepes Andrásnak rögtön az interjú után tájékoztatnia kellett volna a magyar hatóságokat Rózsa Flores Eduardo terveiről, akik ezt követően nyilvánvalóan átadták volna az információkat a bolíviai szerveknek.

Kepes András úgy véli, hogy nem hibázott újságíróként az ügyben. “Egy újságírónak nem az a feladata, hogy alakítsa az eseményeket, hanem az, hogy dokumentálja, és a hátteret megvilágítsa” – mondta szombaton. Kepes András szerint az április 16-i rajtaütés is azt mutatja, hogy a bolíviai hatóságoknak a titkosszolgálatokon keresztül voltak információi, amit nem a Rózsa Flores Eduardóval készített interjúból kellett megtudniuk.

Arra a kérdésre, hogy az interjú elkészítése után megfordult-e a fejében, hogy a hallottakról bármelyik hatóságot értesítse, Kepes András azt mondta: amennyiben nem bűncselekmény előkészítéséről van szó, az újságírót ugyanúgy kötelezi a titoktartás, mint egy orvost vagy egy ügyvédet.
A Rózsa Flores Eduardóval tavaly szeptemberben készített interjút múlt héten kedden sugározta az MTV.

Bolíviai kommandósok április 16-án Santa Cruzban lőtték agyon a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot, és az ír Michael Martin Dwyert. Az akcióban őrizetbe vették a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot. A bolíviai hatóságok terrorizmussal vádolják a csoportot, azt állítva, hogy meg akarta ölni Evo Morales elnököt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.