Külföld

Túszul ejtették a főnököt egy gyárban

admin
admin

2009. 04. 21. 15:51

Több hónapos sztrájkot és időszakos gyárfoglalást követően a franciaországi igazgató és a személyzeti vezető bezárásával tiltakoznak az amerikai Molex-csoport délnyugat-franciaországi gyárának dolgozói telephelyük tervezett felszámolása ellen.

A két vezetőt hétfő délután zártuk be, hoztunk nekik ennivalót és matracokat, azon töltötték az éjszakát – közölte Pierre Bellegarde, a CGT szakszervezet helyi vezetője. A világ egyik legnagyobb csatlakozógyártó cégének vezetősége a válságra hivatkozva tavaly jelentette be, hogy idén becsukja a Villemur-sur-Tarnban található üzemét, és a 283 dolgozó többségét elbocsátják.

A szakszervezetek azt követelik, hogy a szerintük Hollandiába átszervezett gyártást azonnal telepítsék vissza Franciaországba, és fizessenek 100 millió eurós kártérítést az üzemnek, amiért „befektetés nélkül ellopták az itteni tudást”. Szó sem lehet ilyen körülmények között tárgyalásokról – mondta Marcus Kerriou, a bezárt igazgató kamerák kereszttűzében. Két órát aludtunk az éjjel, fáradtak vagyunk, de a válasz addig úgyis nem marad, amíg fogva tartanak – tette hozzá.

A vezetőség a rendőrség beavatkozását kérte, amely egyelőre nem tett eleget a kérésnek, hanem felkérte a Garonne megyei munkaügyi hivatalt a két fél közti közvetítésre, ami kedden megkezdődött.

Az elmúlt hetekben tucatnyi főnöktúszejtési akció történt Franciaországban a sorozatosan bejelentett létszámleépítések ellen tiltakozásul, illetve a jobb végkielégítésért szervezett nyomásgyakorlás részeként.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.