Külföld

Megijedtek Észak-Koreától

admin
admin

2009. 04. 16. 15:16

Miután Észak-Korea sikeres rakétakísérletet hajtott végre, majd kirúgta az atomenergia ügynökség ellenőreit, Dél-Korea és Japán is megijedt. Obama feje attól fáj, hogy a tárgyalások megszakadásával nukleáris fegyvereit a feketepiacon értékesítheti Phenjan, Japán pedig attól tart, hogy az új rakéta el tudja érni partjait. Közben Kim Dzsong Il erősebb, mint valaha.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyhangú, az április 5-i rakétakísérletet elítélő határozatára Phenjan az észak-koreai leszerelés miatt életre hívott hatoldalú tárgyalások megszakításával fenyegetőzött, valamint a rá érvényes egyezmények egyoldalú felrúgását helyezte kilátásba.

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei már el is hagyták Phenjant, amelyre a világszervezet határozatának meghozatala után szólított fel Észak-Korea – adta hírül a japán Kyodo hírügynökségre hivatkozva a Reuters.

Sikeres kilövés

Az április 5-i rakétakísérlet egyébként a harmadik volt a sorban, s minden kétséget kizáróan a legsikeresebb közülük. 1998-ban a Taepodong-1 alig a felét tette meg a mostani rakéta távjának (3200 km), két évvel ezelőtt pedig a Taepodong-2 pedig másodpercekkel kilövése után lezuhant. A két korábbi kísérlet kudarca után a phenjani vezetés most „történelmi győzelemről” beszélt, s többnapos népünnepély vette kezdetét, amelynek záró akkordjaként a 67 éves Kim Dzsong Ilt újra beiktatták a Nemzeti Védelmi Bizottság elnöki székébe.

A rakétaindítás félreérthetetlen jele annak, hogy a „kedves vezető” még mindig erős, széke továbbra sem inog alatta – áll a Washington Postban, amely rámutatott, hogy a tavaly agyvérzésen átesett Kimnek a különböző gyárakban, farmokon és katonai bázisokon tett látogatása csattanós válasz a rossz egészségi állapotát firtatóknak.

Obamának fejfájást okoznak

Politikai elemzők nem várják Észak-Korea legújabb húzásától a nukleáris fenyegetés kockázatának azonnali megnövekedését, mivel Phenjan tavaly korábbi ígéretének eleget téve leszerelte yongbyoni erőművének egy részét – írja a New York Times. Nem ilyen bizakodóak viszont az Obama-adminisztráció névtelenséget kérő tisztviselői, akik rövid távon nem várnak érdemi lépést a hangnem vagy a taktika változását illetően.

Abban szinte kivétel nélkül minden szakértő egyetért, hogy Észak-Korea nukleáris programja okozza a legnagyobb fejfájást és a legégetőbb külpolitikai kérdést Obamának. A probléma megoldásának irányában is egyetértés uralkodik: meggyőzni Kínát, hogy gyakoroljon nyomást Phenjanra a tárgyalóasztalhoz való visszatérést illetően, továbbá, hogy dolgozzanak ki újabb szankciókat, amellyel térdre kényszeríthetik az észak-koreai rezsimet.

Semmit sem érnek a szankciók?

Megoszlanak a vélemények viszont a gazdasági szankciók hatékonyságáról. A további szankciók nem segítenek egy olyan állam ellen, amely élvezi a fájdalmat – áll a londoni Time elemzésében. A korábbi szankciók sem érték el céljukat, ráadásul csak kevés olyan országnak van befolyása Észak-Koreára, amely gazdaságilag kellemetlenségeket tudna okozni a kommunista rezsimnek: ez pedig Dél-Korea és Kína – nyilatkozta a Council on Foreign Relations nonprofit szervezetnek Sheila A. Smith Távol-Kelet-szakértő. Kína azonban, amely messze Észak-Korea legnagyobb kereskedelmi partnere, rendre megtorpedózza a keményebb hangvételű ENSZ-nyilatkozatokat.
Az ENSZ-bírálat nem érte el a Robert Wood amerikai külügyi szóvivő által hangoztatott elsődleges célt sem, nevezetesen, hogy az majd ösztönözni fogja Észak-Koreát a tavaly megrekedt – Észak- és Dél-Koreát, Japánt, az Egyesült Államokat, Kínát és Oroszországot magában foglaló – hatoldalú tárgyalásokhoz való visszatérésre – mutat rá a Guardian publicistája.

A lépés most visszafelé sülhet el, Phenjan ugyanis alig hat hónap alatt felépítheti a tavaly nagy csinnadrattával lerombolt yongbyoni hűtőtornyot – mondta el a New York Timesnak Siegfried S. Hecker, a Stanford professzora. A kutató szerint az atomfegyverhez szükséges plutóniumgyártás titkos rejtekhelyeken akár heteken belül újrakezdődhet, amely további egy bomba elkészítését teszi lehetővé, ezáltal újabb kísérletet végezhetnek el. Mindamellett az ENSZ ellenőreinek kiebrudálása megnöveli annak a kockázatát, hogy Észak-Korea más „lator” államoknak ad el nukleáris anyagot.

Korlátozottak Washington lehetőségei

Számos elemző úgy véli, hogy Phenjan lépése komoly teszt a Fehér Háznak, s a sztálinista rezsim most a megnövekedett erő pozíciójából csikarhat ki újabb engedményeket Washingtontól. Az Egyesült Államok, noha elítélte Észak-Korea tettét, lehetőségei korlátozottak – írja a BBC elemzője. Míg Észak-Korea szomszédjai jobban aggódhatnak a stabilitás fenntartása miatt, addig az Egyesült Államok célja Phenjan visszacsalogatása a tárgyalóasztalhoz.

Az Észak-Koreával való közvetlen párbeszéd az egyedül üdvözítő út – írja a Time magazin. A lap által megszólított, a Bush-adminisztráció Észak-Koreával foglalkozó különleges megbízottja szerint a republikánus vezetés alatt csakis akkor történt előrelépés, amikor amerikai tisztviselők közvetlenül tárgyaltak phenjani partnereikkel. Sok diplomata egyenesen úgy gondolja, hogy a hatoldalú tárgyalások sokszor nehézkesek voltak, a legtöbb esetben pedig kontraproduktívak.

Dél-Korea megijedt

A párbeszéd újrafelvételét viszont más szemmel nézik a kommunista államot körülvevő országok, amelyek az észak-koreai rakéták potenciális célpontjai lehetnek – fogalmaz az Economist. Phenjan szomszédaival kapcsolatban rendre retorikai túlzásokba esik, „teljes háborúval”, s ellenségeinek „irgalmatlan” elpusztításával fenyeget.

Elemzők szerint Dél-Korea a rakétakísérlet nyomán hamarosan bejelentheti csatlakozását az Egyesült Államok vezette proliferációs biztonsági kezdeményezéshez (PSI). A PSI-tagság azt jelenti, hogy Dél-Korea minden olyan, az északi szomszédja felé tartó hajót feltartóztathat, amely fegyvereket vagy más, szankció alá eső tételt szállít. Nagy a valószínűsége annak is, hogy a kísérlet miatt elkezd fegyverkezni Japán – állítja Sheila A. Smith.

Japánban a legtöbben még mindig úgy vélik, hogy az Egyesült Államokkal kötött biztonsági egyezmény a leghatásosabb elrettentő erő a phenjani vezetéssel szemben. Japánt azonban felbőszítheti a washingtoni vezetés által képviselt békülékeny irányvonal, a szigetország és Észak-Korea kapcsolatát ugyanis számos történelmi sérelem mérgezi. Ráadásul az International Crisis Group hírszerzési forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Phenjan a középhatótávolságú Nodong rakétáira olyan nukleáris tölteteket szerelt, amelyek már most képesek elérni Japán partjait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.