Nagyvilág

Összeesküvéssel vádolja Irán Hollandiát

Az iráni forradalmi gárdisták azzal vádolják Hollandiát, hogy ellenséges internetes portálok és médiumok finanszírozásával összeesküvést szít az iszlám rendszer megdöntésére - jelentette szombaton az iráni sajtó.

A Horasszán című napilapban és más iráni újságokban megjelent közleményében a Forradalmi Gárdisták Internetes Bűncselekmények Központja hangsúlyozza: Hollandia egyike azon országoknak, amelyek pénzzel támogatják az iráni ellenzéket.

A közlemény szerint a holland parlament 2005-ben Farah Karimi iráni származású zöld képviselő indítványára 15 millió eurót szavazott meg “az iráni média pluralizmusának” támogatására.
Az összeget az iszlám köztársasággal ellenséges, hollandiai székhelyű perzsa nyelvű honlapok és egy rádióállomás támogatására használták fel – írták iráni lapok.

Az “összeesküvés-tervezetet” Nagy-Britanniával együttműködve dolgozták ki, és “a tervezésben diszkréten részt vett” az Egyesült Államok is – így a közlemény.

Az iráni hatóságok több hónapja nagyszabású offenzívát folytatnak az internetes portálok ellen, a forradalom őrzői(forradalmi gárda) pedig azt a feladatot kapták, hogy “védjék meg az iszlám forradalmat a puha háborúval és a pszichológiai hadműveletekkel szemben”.

A forradalom őrzői szerint a tervezet célja “a társadalom szexuális és erkölcsi devianciáinak bátorítása”, az Irán elleni “fenyegetés fokozása” és a jelenlegi iráni kormány “tehetetlenségével kapcsolatos tévhit terjesztése”.

A gárdisták a múlt hónapban jelentették be, hogy felgöngyölítettek több hálózatot, amelyek “vallásellenes, obszcén és forradalomellenes” internetes oldalakat hoztak létre. Több embert – közülük külföldön élőket is – őrizetbe vettek, és átadtak az igazságügyi hatóságoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik