Fischer jelölését a két vezető cseh párt – a polgári demokraták (ODS) és a szociáldemokraták pártja (CSSD) – javasolta az államfőnek. Fischer a felkérést elfogadta, s bejelentette, hogy kormánya személyi összetételéről húsvét után kezd tárgyalásokat.
Mirek Topolánek jobbközép kormánya két hete mondott le, miután a képviselőházban elveszítette az ellenzéki szociáldemokraták kezdeményezte bizalmi szavazást. Az ODS és a CSSD elnöke – Mirek Topolánek és Jirí Paroubek – szerdán hivatalosan tájékoztatta az államfőt arról, hogy miként egyeztek meg a kialakult kormányválság megoldásában, s kit javasolnak miniszterelnöknek.
“Václav Klaus köztársasági elnök elégedettségét fejezte ki a megoldással kapcsolatban, s úgy véli, hogy az teljes mértékben összhangban van azokkal a feltételekkel, amelyeket a kormány lemondásakor fogalmazott meg. Az államfő úgy döntött, hogy Jan Fischert csütörtökön kinevezi a Cseh Köztársaság miniszterelnökévé” – olvasható az államfői hivatal honlapján.
Klaus már hétfőn egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, hogy a elégedett a pártok megállapodásával. Fischert megfontolt embernek tartja, aki képes az előtte álló feladatok teljesítésére.
A négy érintett párt – három koalíciós és egy ellenzéki – elnöke vasárnap állapodott meg abban, hogy szakértői átmeneti kormányt hoznak létre, amely az októberi előre hozott választásig vezetné az országot.
Az eredetileg 2010 közepén esedékes választásokat legkésőbb október 15-ig kell megrendezni. A pártok ennek érdekében rövidesen a parlament elé terjesztik a szükséges törvénytervezetet. A voksolás legvalószínűbb időpontja október 9. és 10. Bár a kereszténydemokraták és a zöldek időközben megkérdőjelezték a megállapodást, a két nagy pártnak önmagában is elegendő képviselője van az alsóházban ahhoz, hogy megszavazza az új kormányt.
A szakértői kormánynak a tervek szerint 16 tagja lenne. A miniszterek olyan, pártokon kívüli szakértők lennének, akik mind a négy párt számára elfogadhatóak. A távozó jobbközép koalíció összesen nyolc, az ellenzéki CSSD pedig hét minisztert jelölhet az új kormányba. Az átmeneti kabinetben egyetlen jelenlegi miniszter sem kapna helyet.