Külföld

Megfenyegette Magyarországot a Szlovák nemzeti Párt

admin
admin

2009. 04. 07. 20:31

Diplomáciai jegyzékben tiltakozna a magyarországi szélsőségesek tevékenysége ellen a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), ha a magyar kormány nem cselekedne.

“Egyértelműen jelezni kell Magyarországnak, hogy tegyen otthon rendet” a szélsőségeseknél – jelentette ki Anna Belousovová, az SNS alelnöke azt követően, hogy a párt elnökével, Ján Slotával együtt kedden Pozsonyban felkereste Ivan Gasparovic újraválasztott szlovák államfőt.

Belousovová szerint Magyarországnak demokratikus államként olyan törvényeket kellene megalkotnia, amelyek betiltanák a szélsőséges szervezeteket.

Slota a külügyminiszterhez megy

“Lehetetlen, hogy Magyarország szemet huny afölött, hogy virágzik a szélsőség, a nacionalizmus és a fasizmus” – fejtette ki a szlovák nemzetiek alelnöke. Hozzátette: az SNS az Európai Unió keretein belül is lépéseket fontolgat a magyar szélsőségesek ellen.

Slota kijelentette: a jövő héten szeretne találkozni Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel, hogy ezt a kérdést is megvitassa.

A szlovákokat aggasztja a Fidesz

A szlovák nemzetieket aggasztja, hogy az esetleges előre hozott parlamenti választást Magyarországon a Fidesz nyerheti meg. Slota újságíróknak kijelentette, hogy Szlovákia számára nagy veszélyt jelentene, ha Orbán Viktort a Magyar Köztársaság kormányfőjévé választanák. Azt állította: néhány osztrák és német újság úgy írt Orbánról, mint félfasiszta szervezetek támogatójáról.

Robert Kalinák szlovák belügyminisztert és Dobroslav Trnka főügyészt is fel kívánja keresni Slota, hogy megvitassa velük a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szlovákiai tevékenységét. Slota szerint a szlovák hatóságok eddig nagyon engedékenyen és puhán léptek fel a HVIM ellen, szerinte “sokkal keményebb” fellépésre van szükség.

Ivan Gasparovic a találkozó utáni sajtóértekezleten nem jelent meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.