Nagyvilág

Botrányt okozott Berlusconi a NATO-csúcson

Megbotránkoztatta a NATO-t, s lemaradt a történelmi, s egyben "születésnapi" családi fotóról szombat reggel a Németországot Franciaországgal összekötő hídon Silvio Berlusconi.

Az atlanti szövetség hat évtizedes történetében eddig még nem fordult elő olyan diplomáciai botrány, mint amilyet az olasz miniszterelnök a csúcs második napjának nyitányán okozott. Mégpedig azzal, hogy a németországi Kehlben a Rajna partján fel-alá sétálva csaknem fél óra hosszat lázasan telefonált mobilján, miközben a vendéglátó Angela Merkel kancellár sorra fogadta az állam- és kormányfőket, hogy elinduljanak Franciaország felé a folyó felett átívelő hídon. A tagországok vezetői a kancellárral az élen egy ideig vártak az olasz kormányfőre, aki azonban láthatóan egy cseppet sem zavartatta magát, s tovább telefonált.

Merkel, Obama, Kaczynski és a többiek ezután Berlusconi nélkül vágtak neki a hídnak. Annak közepén Nicolas Sarkozy francia államfő várta a kollégákat a hagyományos családi fotóra, amelynek a jelentőségét ezúttal növelte a 60. születésnap. Berlusconi azonban eközben még a német oldalon telefonált, úgyhogy a fényképezőgépek a jubileum ellenére csak 27 állam- vagy kormányfőt örökíthettek meg.

Természetesen azonnal megindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy az olasz kormányfőnek mi lehetett annyira fontos. Egyesek lehetséges olasz belpolitikai válságot említettek, míg mások – Berlusconi kardos nejére utalva – családi krízist sejtettek. De voltak olyan vélemények is, hogy Silvio Berlusconi – szokásához híven – egyszerűen csak a középpontba akart kerülni, s ebből kiindulva nem riadt vissza a diplomáciai szabályokat súlyosan sértő mobiltelefonos forgatókönyvtől sem. Mindezt állítólag sértettségében is tette amiatt, hogy az előző esti vacsorán véleményére a többiek nem nagyon figyeltek oda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik