Külföld

Túszdráma New York államban

admin
admin

2009. 04. 03. 21:50

Meghalt az a fegyveres, aki 12 embert lelőtt és több tucatnyi túszt ejtett pénteken a New York állambeli Binghamton városban, egy bevándorlókat segítő civil szervezet épületében.

A túszok kiszabadultak – jelentette a helyi média. A rendőrség egy névtelenséget kérő képviselője úgy tájékoztatott, hogy a túszejtőt holtan találták az épületben.

A CNN hírtelevízió beszámolója szerint az ámokfutó többeket megsebesített a helyi idő szerint fél tizenegy körül kezdődött lövöldözésben.

Egy rádióadó, amely “jól értesült forrásra” hivatkozott, már korábban úgy tudta, hogy az ámokfutónak 13 halálos áldozata is lehet. Négy sebesültet hordágyon szállítottak el, később, nem sokkal déli 12 óra előtt pedig tíz, félelemtől remegő ember hagyta el az épületet tarkóra tett kézzel – közölte a rádió.

A New Yorktól 300 kilométerre északnyugatra fekvő, 50 ezer lakosú város polgármestere előzőleg egy helyi lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a túszejtőnek nagy tűzerejű puskája van. A lap szerint a támadó – feltehetőleg egy húszas éveiben járó, ázsiai származású fiatalember – 41 embert ejtett túszul az American Civic Association épületében.

Az épületet mesterlövészek és felfegyverzett kommandósok vették körül a zuhogó esőben, a térséget lezárták és a környező lakásokat kiürítették – jelentette Hofer László, az MTI tudósítója.

A bevándorlási központban levő túszok közül néhánnyal sikerült telefonon kapcsolatot teremteni; állítólag sokan az épület alagsorába menekültek korábban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.