Nagyvilág

Walesa emigráláson gondolkodik

Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet legendás alapítója és első elnöke kijelentette hétfőn, hogy végső soron emigrál, ha büntetlenek maradnak azok a történészek, akik munkáikban a kommunista rezsim titkosrendőrségével (SB) való együttműködéssel vádolták őt.

“Ez nem egy áprilisi tréfa. Olyan gúnyiratok jelentek meg, amelyeket egy demokratikus állam nem tűrhet meg” – mondta. A náci és a kommunista korszak bűneit vizsgáló Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) több történésze néhány hónappal ezelőtt kiadott két olyan könyvet, amelyekben azzal vádolták Walesát, hogy az SB besúgója volt. A volt ellenzéki vezető mindig tagadta, “abszurdnak” nevezte ezt a vádat, és egy különleges bíróság 2000-ben tisztázta is őt a vád alól.

Az egyik történész, a 24 éves nemzeti konzervatív Pawel Zyzak Walesáról nemrég publikált életrajzában azzal is megvádolta a 65 éves, nyolcgyermekes politikust, hogy van egy házasságon kívüli gyermeke.

“Azzal a kéréssel fordultam a legfőbb ügyészhez és a képviselőház elnökéhez, hogy gondoskodjanak e vádak tisztázásáról. Tekintve, hogy ezek a támadások a demokratikus államnak egy olyan intézete részéről értek engem, amelynek létrejöttéért harcoltam, a továbbiakban nem veszek részt semmilyen (a rendszerváltozás 20. évfordulójával kapcsolatos) állami ünnepségen. Ha semmi nem történik az ügyben, akkor visszaadom mindem díjamat és kitüntetésemet, majd pedig – ha ezzel sem érek célt – elhagyom az országot” – írta Walesa internetes naplójában (www.mojageneracja.pl/1980).

Donald Tusk kormányfő arra kérte hétfőn a volt elnököt, hogy ne váltsa be fenyegetéseit, amelyeket “jogos felháborodásában” tett. “Lengyelországnak szüksége van Lech Walesára, az ő tekintélyére” – jelentette ki Tusk újságírók előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik