Nagyvilág

A csehek már választanak októberben

A két legnagyobb cseh párt elnöke állítólag megegyezett abban, hogy októberben előrehozott képviselőházi választást tartanak. Erről Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke tájékoztatta a sajtót.

A felek megállapodtak, hogy munkacsoportokat állítanak fel a gazdasági válság okozta problémák megoldására. Egyezségre jutottak arról is, milyen feltételek mellett lesz hajlandó a CSSD a kormány javaslatainak támogatására a parlamentben.

A szociáldemokraták feltétele, hogy a menesszék tisztségéből Ivan Langer belügyminisztert és Renata Vesecká legfőbb ügyészt.

“Júniusig megtűrjük a Topolánek-kormányt azzal a feltétellel, ha távozik Ivan Langer belügyminiszter és Renata Vesecká legfőbb ügyész. Más nevek is elhangzottak, de azoktól esetleg hajlandóak vagyunk eltekinteni” – közölte Paroubek, aki pénteken este találkozott Mirek Topolánek kormányfővel, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökével.

A szociáldemokraták egyúttal azt követelik, hogy a kormány változtassa meg elutasító politikáját a régiók irányában. Prága kivételével az összes csehországi régió a tavaly őszi választás után a szociáldemokraták kezébe került, amire a jobbközép kormány a különféle – egészségügyi és szociális – támogatások megnyirbálásával reagált.

Ha az ODS elutasítaná a szociáldemokraták követeléseit, akkor néhány héten belül szakértői kormány alakulna Prágában – véli Paroubek. Szerinte a részleteket a két párt szakértői fogják megbeszélni és egyeztetni.

Mirek Topolánek kormánya kedden bukott meg, miután a szociáldemokraták kezdeményezte bizalmi szavazáson nem kapta meg a képviselőház többségének bizalmát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik