Nagyvilág

Az EU szakítana Izraellel

Erőteljes lehűlés fenyeget Izrael és az Európai Unió viszonyában, amennyiben az új izraeli kormány nem kötelezi el magát a palesztinokkal való békefolyamat mellett.

Erről nyilatkozott a Financial Times Deutschland című lapnak több uniós tagállam külügyminisztere. A német üzleti, s egyben politikai napilap pénteki információi szerint az EU arra készül, hogy megszakítja az Izraellel a viszony elmélyítéséről tavaly elhatározott, illetve megkezdett tárgyalásokat, ha a Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezette új kormány nem tesz tényleges erőfeszítéseket a konfliktus rendezése, s ennek keretében a kétállami megoldás – Izrael és egy önálló palesztin állam egymás mellett létezése – érdekében.

A lapnak nyilatkozva több uniós tagállam külügyminisztere annak az aggodalomnak adott hangot, hogy az új kormány – élén Netanjahu kormányfővel, valamint a szélsőjobboldalinak tartott Avigdor Lieberman külügyminiszterrel – megbéníthatja a palesztinokkal való békefolyamatot. Az elmúlt hetekben ugyanis mindketten erre utaló kijelentéseket tettek. „Ha erre valóban sor kerül, akkor nem kívánunk a kapcsolatok magasabb szintre emeléséről beszélni” – jelentette ki a Financial Times Deutschlandnak Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter.

Hasonlóan fogalmazott Luís Amado portugál külügyminiszter is, aki hangsúlyozta: “„Felül kell vizsgálnunk a viszony elmélyítésével kapcsolatos döntésünket, amennyiben Izrael nem hagy fel új zsidó telepek létrehozásával a palesztin területeken, s nem kötelezi el magát egyértelműen a békefolyamat mellett.”

Több külügyminiszter az említettek érdekében közös levélben fordult az EU elnöki tisztségét betöltő Csehország külügyminiszteréhez, Karel von Schwarzenberghez – írta a lap. A Financial Times Deutschland szerint Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is figyelmeztetett arra: az Izraellel való kapcsolatok „egészen másként” alakulhatnak, ha Netanjahu nem tesz hitet a békefolyamat mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik