Külföld

Szélsőségesekre cserélné Basescu a székelyeket

admin
admin

2009. 03. 18. 17:05

Politikai taktikázás áll a mögött, hogy Basescu román államfő nyíltan alkotmánysértőnek nevezte Sólyom László erdélyi látogatását. Szakértői vélemények szerint román részről a közeljövőben egyre gyakoribbak lesznek a nacionalista felhangú megszólalások, a magyarellenes szavazók megfogása ugyanis jóval több szavazatot hozhat az őszi választásokon, mint a székelyföldi magyarok megnyerése.

Basescu kijelentései egy politikai taktika részét képezik, melynek célja, hogy a szélsőjobboldalról leszakadóknak tegyen gesztusokat, ezzel akár háromszor több szavazót állíthat maga mellé, mint a magyarok megnyerésével – értékelte a történteket lapunknak Tóth-Czifra András, a Vision Consulting elemzője. A szakértő szerint Basescu, aki jelenleg egyik legnagyobb politikai riválisával, a szociáldemokratákkal van koalícióban, már az őszi választásokra készül.

Elképzelhető, hogy Basescu pártjának jelenlegi koalíciós partnere a Nemzeti Liberális Párttal szövetkezve összefog ellene, ezért különösen fontos lehet a román államfő számára a parlamentből kiesett Nagyrománia Párt szimpatizánsainak megnyerése. A magyarellenes szavazók megfogása már a szociáldemokraták részéről is felmerült, akik a tavaly novemberi parlamenti választások előtt többször is kijelentették, hogy az RMDSZ-nek jót tenne egy ciklus ellenzékben – emlékeztet a szakértő. Nyilvánvaló, hogy a kormányból kiszorult RMDSZ markánsabban tudja megjeleníteni az autonómiatörekvéseket, ezzel szemben kíván fellépni Basescu.

Kihasználták a magyar diplomácia gyengeségét

Milován Orsolya, a Nézpont Intézet elemzője szerint úgy tűnik, az államfő célja az, hogy a magyar szavazókat
elszakítsa az RMDSZ-től – ezt szolgálta korábban az RMDSZ ellenzékének tartott Magyar Polgári Párt támogatása is. Bár az autonómiát ellenzi Basescu, a minél szélesebb körű önkormányzatiságot támogatja. Vélhetően Basescu nem szeretné, ha Sólyom az RMDSZ-szel együtt az
autonómiatörekvéseket erősítené, ahelyett, hogy a román államfő által is támogatott decentralizációról folyna vita az erdélyi magyar közbeszédben – véli a szakértő.

Milován Orsolya szerint Sólyom László útja kapcsán Románia inkább csak a magyar diplomácia gyengeségét használta ki, minthogy előre eltervezett magyarellenes stratégiát követett volna. A látogatás akadályozása az erdélyi magyarságot akár nagyobb részvételre bírhatja az EP-választásokon, ugyanakkor hosszú
távon rendkívül káros a határon túli magyarság számára, ha Magyarország diplomáciája nem ad határozott választ egy ilyen esetben – hívja fel a figyelmet.

Sólyom alulmaradt Basescuval szemben?

A román államfő szerint Sólyom László már tavaly októberben, székelyföldi látogatásán is alkotmánysértő kijelentéseket tett, amikor az autonómiáról beszélt – számol be a Krónika című erdélyi napilap. „Budapesti látogatásom alkalmával, egy zárt ajtók mögötti hosszú beszélgetésen is egyértelműen válaszoltam neki e kérdésben, mivel a román államfő nem reagálhat ködösen egy, a román alkotmányt érintő ügyben” – mondta a román elnök arra utalva, hogy legutóbbi magyarországi látogatásán leszögezte: Romániában soha nem lesz semmiféle területi autonómia. Băsescu sérelmezte, hogy „válaszképpen a budapesti beszélgetésre”, a magyar fél „Hargita önkormányzat” meglátogatására kért leszállási engedélyt a marosvásárhelyi repülőtéren.

FEbruári hivatalos magyarországi látogatáson Traian Basescu román elnök egy darab kalácsot ad egy őt virággal köszöntő kislánynak (fotó: MTI)

Februári hivatalos magyarországi látogatásán Traian Basescu román elnök egy darab kalácsot ad egy őt virággal köszöntő kislánynak (fotó: MTI)

Sólyom László „jöhetett volna bármilyen repülőgéppel vagy helikopterrel, de tudnia kellett volna, hová érkezik. A Hargita megyei tanácshoz jöhetett volna, de Hargita önkormányzatba nem” – mondta. Băsescu hozzáfűzte: a magyar fél túl későn javította ki a kérést, mivel addigra a leszállási engedélyt már visszavonták.

A Manna.ro című internetes lap kommentárjában egyenesen úgy fogalmaz, hogy Sólyom László rendre alulmarad Basescuval szemben az autonómiáról, az alkotmányosságról folytatott kérdésekben. Kisebbségjogi szempontból Magyarország lépéshátrányban van Romániához képest – írja a lap, hozzátéve, hogy 2008 októberében Csíkszeredában Băsescu azt is szemléltette, mennyire nem következetes az amúgy Sólyom által következetesen képviselt autonómiaelképzelés. A cikk szerzője szerint a román-magyar kapcsolatrendszer minden egyes elnöki látogatással, kapcsolatfelvétellel tovább terhelődött.

Kapkod a magyar diplomácia?

Sólyom megvédte magát

Sólyom László köztársasági szerdán hivatalában fogadta Göncz Kingát. Az államfő a találkozón Traian Basescu kedd esti televíziós interjújára hivatkozva megerősítette, hogy megnyilatkozásai során a határon túli magyarság jogait illetően minden esetben olyan törekvéseket fogalmaz meg, amelyek összhangban állnak az európai uniós normákkal és gyakorlattal, valamint nem ellentétesek az adott országok alkotmányos rendjével – áll a Köztársasági Elnöki Hivatal lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Sólyom László romániai látogatása előkészületlen, kapkodó volt, és erre zavartan és kapkodóan válaszoltak a román hatóságok. A magyar diplomácia nem járt el elegánsan, nem voltak a helyzet magaslatán: amilyen volt az adjon isten, olyan lett a fogadjisten is – értékelte az esményeket a Manna.ro.

Tóth-Czifra András, a Vision Consulting elemzője szerint a magyar köztársasági elnök az által, hogy ragaszkodott a külföldi úthoz, az itthoni közpolitikai eseményektől való elhatárolódást, egyfajta politikán felüliséget szeretett volna demonstrálni. A leszállási engedély visszavonása után pedig Sólyom László már gyávaságnak érezhette volna lemondani az utat – tette hozzá. Basescu sem utasíthatta el konkrétan a látogatást, hiszen ez diplomáciai sértés lett volna, inkább a köztes utat válaszolta, technikai akadályokra hivatkozott, amit jól lehet kommunikálni a választók felé – véli a szakértő.

Egyre több lehet a radikális megszólalás

Milován Orsolya politikai elemző szerint Romániában ezentúl valószínűleg gyakoribbak lesznek a Basescu legutóbbi megszólalásához hasonló, nacionalista felhangú megszólalások, mivel az államfő az elnökválasztás közeledtével egy minél szélesebb szavazói tábort szeretne maga mögé állítani, amely a nemzeti radikalizmussal megszólítható szavazóktól a magyar választókig terjed.

Sólyom utazásának akadályozása ugyanakkor kevés a radikális szavazók megszólításához, különösen miután Basescu a magyar választók megnyerésére törekedve rendszeresen látogatásokat tesz Székelyföldön – hívja fel a figyelmet. A román államfő tudatában van annak, hogy a “magyar kártyával” nem tud jelentős tömegeket mozgósítani, ám ha az ilyen nyilatkozatoknak köszönhetően elveszíti a magyar szavazók támogatását, az akár az újraválasztásába is kerülhet – teszi hozzá Milován Orsolya. Emlékezetes, 2007-ben a magyar szavazók kétharmada Basescu mellé állt, miközben az RMDSZ az államfő megbuktatásáért kampányolt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. november 29.
Magyarországon élő kínaiak Budapesten, a Hősök terénél a kínai miniszterelnök látogatásának negyedik napján, 2017. november 29-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.