Külföld

Két év után szabadult egy svéd túsz

admin
admin

2009. 03. 18. 09:22

Visszanyerte szabadságát kedden a svéd Erik Ronald Larsson, akit 2007-ben rabolt el a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet - közölte a kolumbiai hírszerzés.

A szolgálat egyik szóvivője elmondta, hogy a 69 éves mérnököt az ország északkeleti részében fekvő Monteríától, Córdoba tartomány székhelyétől nem messze, Tierra Alta faluban engedték el, de további részletekről nem tudott beszámolni. A férfi feltehetően a FARC fogságában volt. A gerillák ötmillió dolláros váltságdíjat követeltek érte. Fogva tartásának földrajzi körülményei miatt nem lehetett szó mentőakcióról, ezért kiszabadulása “közvetítésnek” volt köszönhető.

Larsson legyengült egészségi állapotban van, jelenleg egy orvoscsoport vizsgálja Monteríában, majd Bogotába szállítják – tette hozzá a DAS szóvivője.

A kiszabadulás hírét a kolumbiai svéd nagykövetség közlésére hivatkozva a svéd külügyminisztérium is megerősítette. Larsson fia úgy nyilatkozott a TT svéd hírügynökségnek, hogy apját jelenleg egy katonai kórházban kezelik, de reméli, hogy egy hét múlva már hazatérhet.

Februárban Lena Nordström, Svédország kolumbiai nagykövete közölte, hogy Larsson az egyetlen túszként fogva tartott svéd állampolgár nemcsak Kolumbiában, de az egész világon. A kolumbiai védelmi minisztérium március elején kiadott közleménye szerint a svéd mérnök volt az egyetlen túszként fogva tartott külföldi az országban.

Larssont córdobai lakásából rabolták el 2007. május 16-án kolumbiai élettársával együtt. Az asszonynak azonban sikerült négy nappal később elszöknie és hírt adnia a túszejtésről a sajtónak. Larsson azután telepedett le a latin-amerikai országban, hogy éveken át ott dolgozott a Skanska svéd cég vízierőmű-tervén.

Kiszabadulására közel másfél hónappal azután került sor, hogy a FARC szabadon engedett hat kolumbiai állampolgárt, akiket “politikai túszoknak” tekintettek. Az ő szabadon bocsátásukat a gerillaszervezet még decemberben megígérte “jó szándéka” jeléül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.