Nagyvilág

Amerika figyelmeztette Oroszországot

A grúz főváros lövetésére alkalmas ágyúinak visszavonására szólította fel Oroszországot hétfőn az Egyesült Államok, hangsúlyozva, hogy azok telepítése sérti a tavaly augusztusi orosz-grúz háborút lezáró tűzszüneti megállapodást.

Matthew Bryza, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese szerint a szóban forgó tüzérségi ütegek felállítása a Grúziától elszakadt Dél-Oszétia Ahalgori településén csak egy az egyezményt megszegő orosz lépések sorában.

“Teljességgel megengedhetetlen” – mondta grúziai látogatása után Bryza a brit hírügynökségnek. Hozzátette, hogy bármi is volt ezzel az oroszok célja, “bizonyosan barátságtalan” lépésről van szó, holott “a tűzszüneti megállapodás egész szelleme arra irányult, hogy felszámoljuk a katonai szembenállást”.

Grúzia Nyugat-barát vezetői azzal vádolják Moszkvát, hogy gyakorlatilag bekebelezte Dél-Oszétiát, amelynek ellenőrzéséért folyt a tavaly augusztusi villámháború. Ahalgori maga az alig megyényi régió délkeleti sarkában fekszik, és a tavalyi háborúig grúz ellenőrzés alatt állt.

Az új amerikai kormány azt hangoztatja, hogy kész tiszta lapot nyitni Moszkvához fűződő, feszültté vált viszonyában, másfelől azonban tovább akarja mélyíteni biztonsági kapcsolatait Grúziával – ami érzékeny téma, tekintettel arra, hogy a tbiliszi vezetés helyre akarja állítani tavaly nyáron megsemmisített fegyveres erejét. Hillary Clinton külügyminiszter korábban azt is mondta: Washington nem engedi meg, hogy Oroszország megvétózza a Nyugat-Európa számára egyaránt fontos energiaszállítási útvonalnak számító Ukrajna és Grúzia esetleges NATO-tagságát.

“Azt mondtuk, hogy készek vagyunk újrakezdeni az Oroszországhoz való viszonyunkat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gyengébb ellenállást tanúsítunk majd, ha Oroszország rosszul bánik a szomszédaival, vagy megpróbálja megszerezni az ellenőrzést az Európába irányuló energiaszállítási útvonalak felett” – mondta Bryza.

A Washington kaukázusi és dél-európai politikájáért felelős amerikai diplomata szerint Oroszország azzal is megsérti az Európai Unió közvetítésével megkötött tűzszünet szellemét, hogy állandó katonai támaszpontot tervez létrehozni Dél-Oszétiában, a másik, Grúziától elszakadt köztársaságban, Abháziában pedig bővíteni akarja légi bázisát, s egy új haditengerészeti támaszpontot is létesítene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik