Külföld

Obama engedékenyebb Kubával szemben

admin
admin

2009. 03. 11. 12:08

Az amerikai Kongresszus úgy határozott, hogy enyhíti a Kubával szemben még a Bush adminisztráció alatt bevezetett megszorításokat - írja a BBC.

A kubai származású amerikaiak évente egyszer a szigetre utazhatnak, és az eddig engedélyezettnél több pénzt küldhetnek ott élő rokonaik számára – döntöttek a képviselők. A gyógyszer-és élelmiszerküldeményekkel kapcsolatos szabályozások is enyhébbek lettek a Szenátus által is elfogadott határozat szerint.

A könnyítést végül az a két kubai származású amerikai szenátor is megszavazta, akik korábban ellenezték a javaslatokat. A két szenátor azt követően változtatta meg véleményét, hogy az Obama adminisztráció biztosította őket arról, hogy a döntés nem érinti a szigetország ellen 47 éve fenntartott kereskedelmi embargót – írja a BBC.

George W. Bush elnöksége alatt háromévente egyszer lehetett Kubába utazni, maximum két hétre és csak a családtagokhoz. Obama jelezte, hogy kész a párbeszédre Kuba vezetőivel, de leszögezte, hogy a kereskedelmi embargót addig nem oldják fel, ameddig a kubai kommunista kormány meg nem teszi a kívánt lépéseket, mindenek előtt a demokratikus választások megtartását.
Az amerikai pénzküldemények a kubai gazdaság fontos részét képezik, az átlagfizetés ugyanis átalgosan havi 20 dollár.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.