Nagyvilág

Rendőröket robbantottak Pakisztánban

Pokolgépes merényletben életét vesztette legalább öt rendőr szombat reggel az északnyugat-pakisztáni Pesavar közelében - közölték rendőrségi forrásokból.

Egy rendőrtiszt elmondta, hogy egy ellenőrző pont mellett leparkolt gépkocsiba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe, amikor egy rendőrautó éppen elhaladt mellette.
Egy másik rendőrtiszt viszont úgy nyilatkozott, hogy öngyilkos merénylő követte el a robbantást: a levegőbe repítette magát, amikor az ellenőrző pontnál utasították, hogy állítsa meg járművét.

A két tiszt egybehangzóan hét halálos áldozatról tett említést, de az egyik szerint a detonáció öt rendőr és két polgári személy, míg a másik szerint hét rendőr életét oltotta ki.

Pakisztánban az elmúlt években a robbantásos merényletek java részét a biztonsági erők ellen követték el az északnyugati országrészben, bár politikusok és nyugati kapcsolatokkal rendelkező intézmények is támadás célpontjává váltak. E merényletek többsége a vallási fanatikus muzulmán tálibokhoz vagy az al-Kaida terrorista hálózathoz kötődő radikális iszlamisták számlájára írható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik