Nagyvilág

Augusztus 20-án választanak az afgánok

Augusztus 20-án tartják Afganisztánban az elnökválasztást - jelentette be szombaton kabuli sajtókonferenciáján Hamid Karzai afgán elnök.

Az államfő közölte: elfogadta az afgán országos választási bizottság erre vonatkozó, három nappal korábbi döntését.
Karzai ezzel visszakozott, mivel egy héttel ezelőtt aláírt egy dekrétumot, amelyben április 21-re kérte a szavazás kiírását, szemben a bizottság januári állásfoglalásával, amely már akkor is az augusztusi időpontot jelölte meg.

A nézeteltérés miatt az afgán nemzetgyűlés határozatot fogadott el, hogy Karzai, mint az alkotmány legfőbb őre, döntsön a kérdésben. Az elnök azért április 21-et javasolt, mert az afgán alkotmány előírja, hogy a voksolást a leköszönő államfő mandátuma lejárta előtt 60, de legkésőbb 30 nappal meg kell tartani.

Ez a periódus március 21 és április 21 közé esik, ezt azonban az ellenzék nem fogadta el és nem aratott egyértelmű tetszést a kormányon belül sem. Mohammed Hanif Atmar belügyminiszter például szerdán úgy nyilatkozott, hogy alig másfél hónap lehetetlen szavatolni a választások lebonyolításának biztonságát, ehhez mindenképpen szükség lenne a Barack Obama amerikai elnök által ígért 17 ezer újabb katonára is, akik április közepéig nem érkeznek meg Afganisztánba.

A választási bizottság meteorológiai és logisztikai problémákra is hivatkozott. Karzai sajtókonferenciáján egyúttal bejelentette: a választásokig mindenképpen hivatalában marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik