Szavai szerint megpróbáltatások várnak Izraelre a biztonsági kihívások és a gazdasági válság miatt, ezért van szükség széles egységkormányra a jobboldali Benjámin Netanjahu vezetése alatt. “Egy csupán a jobboldalra korlátozódó kormány csak bajt okozna” – tette hozzá egy izraeli magántelevíziónak adott interjúban.
Barak pártja példátlanul rosszul szerepelt a február 10-i választásokon, csak 13 képviselője jutott be a 120 fős parlamentbe, és ezzel csupán a negyedik legnagyobb frakciót mondhatja magáénak a kneszetben.
Barak úgy nyilatkozott korábban, hogy pártja levonja a következtetéseket kudarcából, és ellenzékbe vonul. Időközben azonban meggondolta magát, és tárgyalásokat kezdett Netanjahuval, a jobboldali Likud vezetőjével, aki megbízást kapott a következő kormány megalakítására.
Az izraeli média szerint Barak – volt kormányfő, egykori vezérkari főnök – szeretné megőrizni védelmi miniszteri posztját.