Nagyvilág

A csehek is megszüntetnék a vizitdíjat

Megszüntetné az egészségügyi vizitdíj fizetését a csehek kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra.

Az egészségügyi vizitdíjat 2008. január elsején vezette be a jobbközép kormány. A téma azóta éles viták tárgya, nemcsak a koalíció és az ellenzék között, valamint a közvélemény körében, hanem a koalíció pártjai között is.

A törvény alapján az orvosi vizitért 30 koronát (340 forint) kell fizetni, s ennyibe kerül a receptek egy-egy tétele is. A kórházi napidíj 60 korona (680 forint), míg a mentők igénybevételéért vagy az orvosi ügyeletek felkereséséért az éjjeli órákban, illetve a hétvégeken 90 koronát (1020 forint) kell fizetni.

Az idősek és gyerekek is fizetik

Az összes díj felső határa éves szinten 5000 korona (56 500 forint), aki ennél többet fizet, annak a különbözetet egészségbiztosítója megtéríti. A díjfizetés gyerekekre és idősekre egyaránt vonatkozik. Bár a törvényt már két ízben módosították, a vita nem csitul.

Különösen sok az indulat azzal kapcsolatban, hogy az őszi regionális helyhatósági választáson győztes szociáldemokraták az általuk irányított egészségügyi intézményekben az új évtől kezdve “eltörölték” a vizitdíjat. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy az illetékeket a régiók fizetik a betegek helyett.

A most nyilvánosságra hozott felmérésben ezt a megoldást csak a megkérdezettek 24 százaléka tartotta elfogadhatónak.

Még a kommunistáknak sem kell

Érdekes, hogy még a szociáldemokrata szavazók 48 és a kommunisták 69 százaléka is elutasította. Általános a vélemény, hogy ez az intézkedés nem jó megoldás, s inkább csak káoszt eredményezett az egészségügyben. Azok a baloldali javaslatok, amelyek teljes egészében el akarták törölni az illetékeket, a parlamentben eddig még egyszer sem kapták meg az elfogadásukhoz szükséges többséget.

A felmérésből az is kiderült, hogy a vizitdíjat leginkább az idősebbek és az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők utasítják el. A fiatalok és a magasabb képzettségűek sokkal inkább elfogadják. Az egyetemi végzettséggel rendelkezők közül például 42 százalék ért egyet vele, ami négyszer magasabb arány, mint az általános iskolát végzetteknél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik