Nagyvilág

Fidel Castro írt népének

A hétfői nagyarányú kubai kormányátalakítást magyarázva Fidel Castro volt kubai elnök azt írta keddi újságcikkében, hogy egyeseket megszédített a hatalom, és méltatlanul viselkedtek.

“A hatalom édessége becsvágyat ébresztett bennük, és ez méltatlan szerepre kárhoztatta őket… A külső ellenség nagy illúziókat fűzött hozzájuk”- írta az idős, betegeskedő, de még mindig óriási tekintélynek örvendő Fidel Castro a világhálón megjelent írásában. Neveket nem mondott, bár “leginkább kiemelt személyekről” szólt, ami azt valószínűsíti, hogy Felipe Pérez Roque külügyminiszterről és Carlos Lagéról, a minisztertanács titkáráról – gyakorlatilag ügyvezető miniszterelnökről – van szó.

Ők ketten a kubai kommunista vezetők fiatalabb generációjához tartoznak. A gazdasági reformokkal foglalkozó Lage 57, Pérez Roque, aki egy időben Fidel Castro személyi titkára volt, 44 éves, és sokan őt gondolták leendő államfőnek. A jelenlegi államfő, Raúl Castro tavaly februárban vette át a posztot bátyjától, Fideltől.

Fidel Castro tagadta azokat a találgatásokat, hogy az átalakítással “Raúl emberei” váltották volna fel “Fidel embereit” a kormányban. Vele is megbeszélték a személycseréket – írta -, noha erre nem kötelezte az előterjesztőket semmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik