Nagyvilág

Töretlen az oroszok bizalma Putyinban

Jelentős fölénnyel megnyerte a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök vezette Egységes Oroszország Párt az oroszországi helyhatósági választásokat, amelyeken szinte kizárólag a parlamentben képviselt pártok jelöltjei indultak.

A szavazatok többségének összeszámlálása után kiderült, hogy Putyin pártja 49 és 79 százalék közötti arányt ért el a kilenc oroszországi regionális parlament vasárnapi megválasztásán. A második helyen, erősen leszakadva, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) végzett, és szerzett mandátumokat az Oroszország Liberális-Demokrata Pártja (LDPR) és az Igazságos Oroszország párt is.

Ez a – korábban rendkívül népszerű – Vlagyimir Putyin kormányfő és Dmitrij Medvegyev elnök számára az első megmérettetés azóta, hogy az energiahordozók magas árából származó korábbi viszonylagos pénzbőség után beköszöntött a válság, milliók veszítették el munkájukat, a rubel árfolyama jelentősen esett, csökkent az ország gazdasági teljesítménye, és egyre gyorsul az infláció.

A hatalom pártjaként is emlegetett Egységes Oroszország Pártot Vlagyimir Putyin elnöksége idején kreálta a Kreml, majd Putyin az elnöki tisztségből való távozása után a párt elnöke lett, bár tagjai közé nem lépett be. Jelenleg a szervezet több mint kétharmados többséggel bír az állami dumában, a parlament alsóházában, továbbá többségben van a legtöbb helyi választott testületben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik