Nagyvilág

Sípályán ölt a türingiai kormányfő?

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek hétfőn Ausztriában a türingiai kormányfő ellen, aki január elsején halálos kimenetelű balesetet okozott egy stájerországi sípályán.

Az ügyben illetékes leobeni ügyészség a baleset körülményeiről lefolytatott szakértői vizsgálat jelentésére alapozta a Dieter Althaus elleni vádindítványát, amelyet már el is juttatott a kerületi bíróságra.

Az 50 éves német politikus a donnersbachwaldi síparadicsom lejtőjén ütközött össze egy 41 éves, az Egyesült Államokban élő szlovák nővel, aki röviddel a szerencsétlenség után belehalt koponyasérüléseibe. Maga Althaus annak köszönhette életben maradását, hogy sisakot viselt, ellentétben a szlovák nővel. Beata C. négy gyermeket hagyott hátra.

A tartományi miniszterelnököt, aki szintén súlyos fejsérülést szenvedett a balesetben, hetekig ápolták kórházban. Először Salzburgban kezelték, ahol napokon át mesterséges mélyaltatásban tartották.

A helyszíni szemlék alapján a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a türingiai kormányfő balra letért az általa használt sípályáról, majd rézsút mintegy 12-14 métert fölfelé haladt, és – a szabályokat megszegve – áttért egy másik pályára. Ott frontálisan összeütközött a kijelölt pályán szabályosan érkező, lefelé síelő nővel.

Althaus írásban benyújtott állásfoglalásában közölte, hogy továbbra sem emlékszik a baleset körülményeire, de tudomásul veszi a szakértői vizsgálat eredményét, és magára vállalja a felelősséget Beata C. haláláért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik