Külföld

Az utcán kasztráltak egy férfit Szabadkán

admin
admin

2009. 02. 19. 12:30

P. Károlynak nem volt ötven eurója, ezért a nyílt utcán szakszerűen kiherélték Szabadkán. A múlt héten a helyi kosárlabdacsapat tagját szúrták hasba a város sétálóutcáján.

A 43 éves oromi P. Károly traktoralkatrészt vásárolni ment az észak-bácskai nagyvárosba. Este nyolc óra tájban négyen megállították, 50 eurót követeltek tőle, majd miután azt a választ kapták, hogy nincs pénze, hárman a földre szorították, a negyedik pedig kasztrálta. Az áldozat saját lábán ment be a támadás helyétől körülbelül egy kilométerre lévő szabadkai közkórházba, ahol ellátták.

Mint Selymesi Nándor urológus a Magyar Szónak elmondta, szakszerűen végezték el a kasztrálást, mert két kis vágással távolították el a heréket, anélkül, hogy nagy vérzést okoztak volna. A beteg túl van az életveszélyen, de élete végéig hormonpótlásra szorul majd.

A sajtóbeszámolókból kiderül, hogy P. Károly esete csak az utolsó csepp volt a pohárban. Az elmúlt időben sűrűn követtek el Szabadkán késes utcai támadásokat. A múlt hét szombatján például Miladin Krsticet, a Spartacus helyi kosárlabdacsapat játékosát szúrták hasba a belváros egy éttermekkel, bárokkal teli forgalmas sétálóutcáján. Néhány hónapja az egyik iskolaudvaron késeltek meg egy Momir Milutinovic nevű diákot, aki pár nappal később belehalt sérüléseibe.

Most Sasa Vucinic polgármester sürgős tanácskozásra hívta össze a körzeti bíróság, a rendőrség és más, a közbiztonságért felelős szervek képviselőit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.