Külföld

Urbáni: Dunaszerdahelyről is tárgyalhatunk

admin
admin

2009. 02. 18. 07:07

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) kérdését is felvetjük a magyar partnerbizottsággal való szerdai találkozón - közölte a szlovák parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke.

Milan Urbáni a pozsonyi TARS hírügynökségnek adott interjújában elmondta, a szlovák fél a találkozón előterjeszti azt a kérést, hogy a magyar Országgyűlés értékelje át a KMKF-ről egy éve hozott határozatát, amellyel a KMKF-et az Országgyűlés intézményei közé sorolta. Ha ez megtörténne, a szlovák parlament visszavonhatná az ebben a kérdésben hozott elutasítást tartalmazó határozatát.

Leszögezte: a szlovák képviselők nem kívánnak kitérni semmiféle téma megvitatása elől, beleértve a novemberi dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt incidenst is. Urbáni azonban nem szeretné, ha a találkozó napirendje csak a kisebbségi kérdésekre korlátozódna.

“Szeretnénk a Magyarország és Szlovákia közt meglévő jó kapcsolatokkal foglalkozni, beleértve a gazdasági kapcsolatokat is” – fejtette ki a képviselő. Hozzátette: az utóbbi időben például jelentősen visszaesett a kölcsönös idegenforgalom, ami – szerinte – részben a politikai szópárbajok számlájára írható.

A szlovák és a magyar parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságai szerdán munkatalálkozót tartanak Pozsonyban. A magyar küldöttséget Eörsi Mátyás, a bizottság elnöke vezeti.
.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.