Nagyvilág

Nagykoalíció lehet Izraelben

Benjámin Netanjahu, az izraeli jobboldali Likud párt vezetője pénteken lezárta a kormányalakításról folytatott konzultációk első fordulóját a szélsőjobb és a vallási pártok táborával.

Netanjahu pénteken a Zsidó Haza nevű szigorúan vallásos és nacionalista, főként telepeseket tömörítő, 3 képviselői helyet elnyert párt képviselőivel is találkozott. A párt támogatásáról biztosította a politikust.

“Benjámin Netanjahu lesz a miniszterelnök” – írta vezércikkében a Háárec című liberális izraeli napilap, amely a kampány alatt nyíltan a volt kormányfő ellenfelét, a kormányzó jobbközép Kadima vezetőjét, Cipi Livni külügyminisztert támogatta.

Nagykoalíció is elképzelhető

A kormányzáshoz szükséges többség létrehozásában a legnagyobb jobboldali ellenzéki párt vezetője számíthat a szélsőjobbra és a vallási pártokra, vagy pedig megpróbálhat nagykoalíciót létrehozni a Kadimával.

Az első esetben Netanjahu a kedden megválasztott, 120 fős kneszetben 65 képviselő támogatására számíthat. A parlamenti matematika szempontjából ez elegendő lenne a kormányalakításhoz, nemzetközi szempontból viszont katasztrofális hatása lenne.

Egy olyan kormány, amely a szélsőjobb szándékának megfelelően támogatná a telepek kibővítését és ellenezne minden területi kompromisszumot, súrlódásokat idézhetne elő az új amerikai elnök, Barack Obama kormányzatával, amely amúgy is kevésbé tűnik hajlandónak Izrael feltétel nélküli támogatására.

Kulcstárcákat ajánlhat fel

Netanjahu választási kampánya alatt egy szélesebb kormánykoalíció mellett tette le voksát, elismerve, hogy hibázott, amikor korábbi kormányfői megbízatásakor – 1996 és 1999 között – kizárólag a szélsőjobbtól függött.

A Likudhoz közel álló források szerint Netanjahu kész felajánlani három kulcsfontosságú tárcát – a pénzügy-, a külügy- és a védelmi minisztériumot – a Kadimának, amennyiben hajlandó csatlakozni az általa vezetett kormányhoz.

Az izraeli rádió pénteki jelentése szerint egyes Kadima-vezetők nem zárták ki ezt az eshetőséget, mindenekelőtt Saul Mofaz volt védelmi miniszter, aki szívesen betöltené újra a tisztséget. Egy Cipi Livnihez közel álló Kadima-vezető szerint Hájim Ramón miniszterelnök-helyettes sem ellenzi ezt a megoldást.
A Likud 27, a Kadima 28 képviselői helyet kapott az új törvényhozásban.

Simon Peresz államfő szerdán kezdi meg a pártokkal a kormányalakítási konzultációkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik