Külföld

Michelle Obama címlaplány lett

admin
admin

2009. 02. 13. 12:33

A Vogue divatmagazin amerikai kiadásának márciusi számában Michelle Obamát láthatjuk a címlapon. Az újdonsült first lady a második az amerikai elnökfeleségek közül, aki modelleket maga mögé utasítva a befolyásos magazin címlapjára kerül. Michelle ruhatáráról és céljairól beszélt a magazinnak.

A Vogue a first lady által választott ruhákban készített fotósorozatot Michelle Obamáról, aki arról is beszámolt a lapnak, hogy az elnök feleségeként tisztában van vele, hogy ruhatárát folyamatos vizsgálat alatt tartják. Nem fogom megjátszani, hogy nem érdekel az öltözködés, de az is igaz, hogy praktikusnak kell lennem – fejtette ki a Vogue-nak.

A Vogue címlapja

A Vogue címlapja

A címlapon Michelle Obama egy bíborvörös selyemruhát visel, a tervező Jason Wu. A január 20-án tartott beiktatási ceremóniát követő bálon szintén a Wu által tervezett hófehér estélyi ruhában jelent meg. Michelle Obama ízlésének úgy tűnik, a táncparketten kívül is van befolyása. A beiktatás napján, amikor nyilvánosságra került, hogy az eskütétel alatt viselt ruhákat J Crew kollekciójából válogatta, a cég részvényei 10 százalékkal megugrottak.

A magazinnak adott intrejúban arról is beszélt, hogy továbbra is személyesen szeretné iskolába vinni lányait, Maliát és Sashát, bár erre nyilván nem lesz mindig lehetőség. Szeretnék aktívan részt venni gyermekeim iskolájának az életében, meg akarom ismerni a tanárokat és az osztálytársak szüleit – mondta.

First lady a Fehér Házban (forrás: Vogue)

First lady a Fehér Házban (forrás: Vogue, 2009/3)

A képeket Annie Leibovitz készítette a washingtoni Hay-Adams Hotelben, ahol az Obama család megszállt az elnöki beiktatás előtt, az újságban található interjút pedig a szerkesztő, Andre Leon Talley.

A Vogue magazin címlapján Michelle Obamán kívül eddig csupán Hillary Clinton szerepelt 1998-ban, bár a magazin 1929 óta rendszeresen készített fotókat az elnökfeleségekről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.