Nagyvilág

Lángolt a pokoli torony Pekingben

Egy tűzoltó meghalt, további hat társa megsérült a Kínai Központi Televízió (CCTV) új pekingi székházához tartozó Mandarin Oriental Hotel oltása közben - közölte a pekingi tűzoltóság kedden.

A lángok helyi idő szerint hétfő este fél kilenckor lobbantak fel a CCTV ikertornyának északi végénél található szállodában, amelyet az olimpiai játékok idején használtak először. Az épület azóta áll üresen, a hivatalos megnyitót az év közepére tervezték.

A harminc éves Csang Csien jung (Zhang Jianyong) az oltás közben szenvedett füstmérgezést, a kórházba szállítás után kedd hajnalban halt meg, a kisebb sérülésekkel kezelt hat tűzoltó és egy építőmunkás az orvosok szerint már nincs életveszélyben.

600 tűzoltó

A 159 méter magas szállodában tomboló lángokat mintegy 600 tűzoltónak éjfél körül sikerült megfékeznie, a felsőbb emeleteket azonban csak a hajnali órákra sikerült eloltani.
A vizsgálatok szerint beigazolódott a korábbi gyanú, amely szerint a lángokat a holdújévi ünnepsorozat zárónapján gyújtott tűzijáték okozta.

Luo Jüan (Luo Yuan), a pekingi tűzoltóság szóvivője szerint a CCTV munkatársai egy pirotechnikai vállalatot bíztak meg a székház és a hotel közötti nyílt területen indítandó nagyszabású tűzijáték elkészítésére.

A tűzijátékot négy videokamera is rögzítette, a felvételeken a rakéták fellövése is látható – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette, hogy ezek a pirotechnikai készítmények az utcán megvásárolható rakétáknál sokkal erősebbek és veszélyesebbek, ezért ezek használata csak a városi kormányzat engedélyével lehetséges.

Hibáztak

“Az ingatlan tulajdonosai figyelmen kívül hagyták a tűzoltóság, valamint a rendőrség figyelmeztetését, miszerint az ilyen tűzijátékokat városon belül tilos használni” – mondta Luo.

A 241 szobás luxusszálloda terveit a CCTV székházának tervezője, a világhírű holland építész, Rem Koolhaas készítette. Az épületegyüttes összértéke 5 milliárd jüan (yuan, 164 milliárd forint).

A kínai holdújévet a lampionünnep zárja, ami az idén február 9-re esett. Pekingben ilyenkor, az újév első napjához hasonlóan, egész éjszaka tart a tűzijáték és a petárdák durrogtatása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik