Nagyvilág

Megnőtt a terrorveszély Németországban

A parlamenti választások közeledtével növekszik Németország terrorfenyegetettsége Wolfgang Schäuble belügyminiszter és a szövetségi bűnügyi hivatal elnöke szerint.

Egy hétfői interjúban a miniszter a biztonsági hatóságok információira hivatkozva annak a nézetnek adott hangot, hogy iszlám terroristák esetleges merényletekkel igyekezhetnek befolyásolni az őszi választások kimenetelét, hasonlóan ahhoz, ahogy ezt 2004-ben Spanyolországban tették. Ugyanezt az álláspontot fogalmazta meg szintén egy hétfői nyilatkozatban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke. Jörg Zierke szerint Németország az elsők között szerepel az iszlám terroristák támadási célpontjainak listáján, s az okot a küszöbönálló választások jelentik.

Videón már fenyegetnek

Az elmúlt hetekben Németország címére az interneten több videofenyegetés érkezett. A felvételeken a gyanú szerint az al-Kaidához közel álló csoportok merényletekkel fenyegették az országot arra az esetre, ha nem vonja ki katonai kontingensét a közép-keleti országból.

Zierke szerint a legutóbbi videofenyegetések, továbbá egyéb bizonyítékok is azt valószínűsítik, hogy Németország ellen merényleteket készítenek elő. Az említett videókkal kapcsolatban utalt arra is: hosszú idő óta első ízben fordult elő, hogy terroristagyanús személyek közvetlenül Németországot – s német nyelven – fenyegették.

Maradnak Afganisztánban

Általános vélekedés szerint egy esetleges merénylet aligha vezetne az afganisztáni német kontingens kivonásához. A parlamenti pártok ugyanis – a Baloldal kivételével – többé-kevésbé támogatják a német békefenntartói szerepvállalást. A terrorfenyegetettség megnövekedésével kapcsolatos figyelmeztetésekkel párhuzamosan Németországban ugyanakkor felerősödött azoknak a tábora, akik határozottan ellenzik, hogy az ország a guantánamói börtöntábor bezárása esetén ottani foglyokat fogadjon be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik