Külföld

Bugár Béla mégis folytatja

admin
admin

2009. 01. 30. 15:28

Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MK) volt elnöke nem zárja ki, hogy megmásítja korábbi elhatározását, és a 2010-es parlamenti választás után mégsem vonul ki a nagypolitikából.

“Önök az elsők, akinek ezt elmondom. Az igazság az, hogy fokozódó nyomást érzek visszatérésem érdekében. Számomra természetesen az lenne a legjobb, ha 2010 után nem csak a politikából, de a képviselői padokból is távoznák.

A helyzet egyelőre nem olyan, hogy azt mondjam magamnak: Na, harcba kell szállnom. A tagság nyomása alapján azonban kialakulhat ilyen helyzet. Látom, hogy az MKP-ben nincs minden rendben. A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy a párt támogatottsága csak nyolc százalék körüli, vagy nyolc százalék alatt van” – jelentette ki Bugár abban az interjúban, amelyet a Plus 7 dní című szlovák társadalompolitikai hetilap legújabb száma közölt.

“Megértettem, hogy ezzel tenni kell valamit. Ez az egyik dolog. A másik dolog az, hogy a szlovák-magyar viszony nem éppen a legjobb” – sorolja esetleges maradásának okait az évek óta legnépszerűbb szlovákiai magyar politikus.

A most ötvenéves Bugár 1990-ben az akkori szlovákiai magyar kereszténydemokraták soraiban kezdte politikai pályafutását. Az MKP 1998-ban választotta elnökévé, s két választási időszakban a szlovák parlament alelnöke volt. Két éve az MKP új elnökválasztásán meglepetésre alulmaradt Csáky Pállal szemben. Később bejelentette: 2010-ben befejezi aktív politikai pályafutását. Nyílt titok, hogy az MKP mai vezetése és Bugár Béla között viták és konfliktusok vannak.

Bugár azonban úgy véli, hogy az elnökváltás után nem radikalizálódott sem az MKP programja, sem a párt tevékenysége. Ez a szlovák sajtóban elterjedt vélemény Bugár szerint inkább Csáky Pál, valamint az MKP stratégiai alelnöke, Duray Miklós hibáinak tudható be. Csákyval kapcsolatban Bugár úgy véli: nem szándékosan, hanem meggondolatlanságból követ el hibákat.

Az interjúban elutasította azt is, hogy párhuzamot lehetne vonni Duray Miklós és a szlovák nemzetiek vezére, Ján Slota között. “‘Duray soha nem sérteget egyetlen nemzetet sem” – szögezte le Bugár.

Az MKP Csáky-Duray szárnya ugyanakkor azt veti Bugár szemére, hogy pártelnökként engedett bizonyos lobbicsoportoknak, s nem képviselte eléggé erőteljesen és határozottan a szlovákiai magyarság érdekeit. Bugár a bírálatokat többször visszautasította.

“Sok telefonhívást, levelet kapok, amelyekben az emberek arra ösztönöznek, hogy térjek vissza. Ha érezni fogom a közvélemény nyomását, nem mondhatok nemet. A politikusnak felelőssége is van. Ez természetesen változás ahhoz képest, amit egy éve mondtam. Akkor azt mondtam, hogy a politikában végeztem, de nem számoltam ilyen amatőrizmussal a pártelnök részéről” – fejtette ki a parlamenti képviselő.

Az MKP volt elnöke hibának tartja, hogy a magyar párt kettős elszigeteltségbe került, s nem csak a kormánnyal nem tud szót érteni, de az ellenzéki partnerekkel sem.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.