Nagyvilág

Áprilisban találkozhat Obama és Medvegyev

Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök első találkozójára vélhetően április 2-án Londonban kerülhet sor - erősítette meg szerdán újra az orosz külügyminisztérium.

“Ami a két államelnök első találkozóját illeti, nem kizárt, hogy sor kerülhet rá április 2-án, Londonban, a húszak (G20-as csoport) értekezletén. Ez jó alkalom lehet a vezetők első találkozására” – mondta újságírók előtt Andrej Nyeszterenko, a külügyminisztérium szóvivője.

Hozzátette, hogy a felek jelenleg az esetleges találkozó technikai részleteit vitatják. Nyesztyerenko kijelentette: az elvárások nagyok, mivel az amerikai féltől jelzés érkezett, hogy előre akar lépni a napirenden lévő problémák megoldásában.

A moszkvai külügyminisztérium Obama megválasztásától kezdve már számos esetben, különböző formákban a nyilvánosság elé tárta, hogy reményei szerint az április eleji londoni tanácskozáson sort lehet keríteni a két államfő első találkozójára.

Legutóbb Szergej Lavrov külügyminiszter mondta el kedden, hogy Medvegyev és Obama telefonon beszélt egymással, egyebek között arról, hogy mindketten részt vesznek a fejlett ipari hatalmakat és a legnagyobb feltörekvő gazdaságokat tömörítő G20-as csoport tanácskozásán, amelyet a pénzügyi világválság leküzdésének megvitatására rendeznek. Elmondta azt is, hogy ő maga amerikai kollégájával, Hillary Clintonnal beszélt, s abban maradt vele, hogy még a londoni értekezlet előtt megpróbálnak találkozni. A tájékoztatás szerint az egyeztetés diplomáciai csatornákon folyik.

Lavrov szavaiból sem vált azonban egyértelművé, hogy a találkozóról megállapodtak volna.

Korábban szintén diplomáciai forrásokból kiszivárgott a sajtóba olyan értesülés is, hogy Obama a londoni találkozó után esetleg folytathatja európai körútját, és ellátogathat Moszkvába is, hogy itt találkozzon Medvegyevvel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik