Külföld

Átrajzolják a thai-kambodzsai határt

admin
admin

2009. 01. 26. 11:15

Kambodzsa és Thaiföld a jövő héten hozzálát közös határuk vitatott szakaszának kijelöléséhez a világörökséghez tartozó Preah Vihear templom körzetében - jelentette be hétfőn a kambodzsai külügyminiszter.

„A két fél úgy döntött, hogy kitűznek egy időpontot február 2. és 4. között”, amikor a közös bizottság megkezdi a határ kijelölését a szentély körül – mondta Hor Namhong, a kambodzsai külügyi tárca vezetője thaiföldi kollégájával, Piromja Kaszittal tartott közös sajtótájékoztatóján. A thai külügyminiszter most járt először hivatalos látogatáson a szomszédos országban.

Ezután február 6-án Kambodzsába látogat Pravit Vongszuvan thaiföldi védelmi miniszter, hogy tárgyaljon a templom körül állomásozó csapatok kivonásáról – közölte Hor Namhong.
Hozzátette: a két ország megállapodott abban, hogy „békés és baráti” tárgyalásokon rendezik a gyarmati korból örökölt határvitákat, ezért még március előtt létrehoznak egy közös bizottságot más, thai-öbölbeli jogviták megbeszélésére.

A Preah Vihear templom körüli viszály hátterében az áll, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság 1962-ben Kambodzsa fennhatósága alá helyezte a határövezetben álló templomot, de a döntést Bangkok sohasem ismerte el. A határvita júliusban mérgesedett el a két ország között, amikor az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) kambodzsai kérésre felvette a XI. századi szentélyt a világörökségi listára.

Thaiföldi katonák behatoltak a vitatott zónába, s ellenőrzésük alá vonták az építményhez vezető fő útvonalakat és számos körzetet, mindenekelőtt a templom lábánál elterülő területet. Október 15-én a szembenállás tűzharchoz vezetett a két ország katonái között. Az összecsapásban egy thaiföldi és három kambodzsai katona meghalt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.