Nagyvilág

Ártatlannak tartja magát a gyerekkatonákat bevető hadúr

Többszöri halasztás után megkezdődött hétfőn az első per érdemi része a háborús bűnök kivizsgálására Hágában létrehozott Nemzetközi Büntetőbíróságon: a gyermekkatonák bevetésével vádolt kongói hadúr, Thomas Lubanga Dyilo a meghallgatás elején úgy nyilatkozott, nem tartja magát bűnösnek a felhozott vádpontokban.

Lubanga a Kongói Hazafiak Frontja (UPC) szervezet elnöke volt, és a vádak szerint a 2002-2003-as összecsapások idején 15 évesnél fiatalabb gyermekeket sorozott be a csoport katonai szárnyába, a Kongó Felszabadítása Hazafias Erőinek (FPLC) egységeibe.

A fiatalok nagy részét később a frontvonalba küldték harcolni, sokan elestek közülük. Lubanga állítólag a toborzások egy részét személyesen végezte, és a gyermekekből saját közvetlen testőrségébe is sorozott.

Az 1999-ben kezdődött polgárháborúnak becslések szerint körülbelül 60 ezer halálos áldozata volt az aranybányáknak is otthont adó, kelet-kongói Ituri körzetében.

A büntetőbíróság nemzetközi elfogatóparancsa nyomán letartóztatott Lubangát 2006-ban szállították Hágába. Pere már tavaly megkezdődött volna, de el kellett halasztani, mert vita bontakozott ki a jogászok között a bizonyítékok bizalmasságáról. A bírák még a vádlott szabadon engedését is elrendelték, de ezt a határozatot később fellebbezéssel visszavonták.

Az ICC-t 2002-ben állították fel, ez az első olyan állandó bíróság, amely háborús bűnöket elkövető egyének felett ítélkezik. Ma már 106 ország támogatását élvezi. Kongón kívül a Szudánban, Ugandában, és a Közép-afrikai Köztársaságban elkövetett háborús bűnöket is vizsgálja. Eltérően a nemzetek közötti vitákban ítélkező Nemzetközi Bírósággal, az ICC vádlottjai személyek.

A Lubanga-per várhatóan hónapokig tart, de még idén befejeződik. Csak a vád részéről közel 150 tanút hallgatnak meg, ezek egy része egykori gyerekkatona.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik