A szocialisták tegnap már követelték, hogy angolul és magyarul is tegyék hozzáférhetővé a levelet. A kormány – amely már a válaszlevelet ígéri – próbálja bagatelizálni az ügyet, és technikai jellegű kifogásokról beszél – olvasható a lapban.
Az AFP brüsszeli irodája megkapta Neelie Kroestól, a magyar törvénnyel foglalkozó uniós biztostól a levél másolatát, amely egyértelműen közli, “komoly kértségeik vannak”, hogy a budapesti változat “megfelel-e az európai joggyakorlatnak”. A magyar kormánynak – ismétli meg a brüsszeli levél – két hete van arra, hogy “eloszlassa ezeket a kétségeket”. Ha a megjelölt időkeretetben nem érkezik kielégítő válasz, a Bizottság fenntartja a jogot, hogy “figyelmeztesse a magyar hatóságokat”. Vagyis az európai szabályzatnak megfelelően elindítja a szabálysértési eljárás első szakaszát.
A levél kitér azokra a kötelezettségekre, amelyeket a budapesti illetékesek csak “technikai jellegűeknek” minősítenek, új tényként viszont “kételkednek” abban is, hogy a törvény egésze megfelel-e a kifejezési- és tájékoztatási szabadság követelményeinek, úgy, ahogyan azt az alapvető jogok európai chartája rögzíti.