Külföld

A magyarok lehetnek a mérleg nyelve a szlovák választáson

admin
admin

2009. 01. 21. 11:47

A szlovákiai államfőválasztáson nem lebecsülendő ára, szerepe lesz a szlovákiai magyaroknak: részvételük aránya szerint 3-8 százalék szavazatot biztosíthatnak annak a jelöltnek, akit támogatni fognak - írta a Sme című pozsonyi napilap szerdán.

A szlovákiai államfőválasztáson nem lebecsülendő ára, szerepe lesz a szlovákiai magyaroknak: részvételük aránya szerint 3-8 százalék szavazatot biztosíthatnak annak a jelöltnek, akit támogatni fognak – írta a Sme című pozsonyi napilap szerdán.

A potenciális köztársasági elnökjelöltek közül eddig Iveta Radicová az egyetlen, aki Dél-Szlovákiában kétnyelvű plakátokkal is kampányol – jegyzi meg a liberális véleményformáló újság, amely “Gasparovic távozik a magyaroktól, jön Radicová” címmel közölt összefoglalót az elnökválasztásról. Minden jel arra vall, hogy Radicovának máris sikerült megnyernie a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) szavazóit. Ezt bizonyítja az MVK közvélemény-kutató intézet legutóbbi három felmérésének eredménye is. Míg júliusban az MKP választóinak 54 százaléka támogatta Radicovát, addig ez jelenleg már 80 százalék. Ivan Gasparovic jelenlegi államfő támogatottsága a szlovákiai magyarok körében viszont visszaesett.

Iveta Radicová kampánya a szlovákiai magyarok körében azért is sikeres, mert Gasparovic ezt a területet teljes mértékben feladta – mondta a lapnak Pavel Haulík, az MVK igazgatója. Haulík úgy véli, hogy nyilatkozataiban Gasparovic leginkább a Szlovák Nemzeti Párt választóit célozta meg. A szlovákiai elnökválasztás első fordulójára március 21-én kerül sor. Eddig tízen jelentették be, hogy indulni kívánnak az államfői tisztségért folytatott versenyben. Hivatalosan azonban még egyetlen elnökjelölt sincs, mert még senki sem jegyeztette be magát.

Iveta Radicová, az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió jelöltje, akit a Magyar Koalíció Pártja is támogat.
A pozsonyi MVK közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése szerint a választás nagy esélyese Ivan Gasparovic, aki élvezi a megkérdezettek 55 százalékának támogatását. Radicová támogatása is jelentős, 33 százalék. Várható, hogy ők ketten jutnak tovább az esetleges második fordulóba. A felmérés szerint elnökválasztáskor a megkérdezettek mintegy 75 százaléka járulna az urnákhoz. A hivatalos választási kampány két héttel az első forduló előtt kezdődik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.