Nagyvilág

Nagyobb együttműködést várnak Obamától

Néhány órával Barack Obama megválasztott amerikai elnök ünnepélyes beiktatása előtt a magyar, az orosz, az ukrán és a lengyel vezetés egyaránt annak a reményének adott hangot, hogy erősödnek kapcsolataik az új amerikai kormányzattal.

Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt
hangsúlyozta, hogy Oroszország a tavaly áprilisban aláírt szocsi nyilatkozat
alapján kész az együttműködésre az új washingtoni kormányzattal. “Az ebben
a dokumentumban megfogalmazott elvek továbbra is megőrizték jelentőségüket.
Feltételül szabják, hogy a partnerségi viszony ne csak azokon a területeken
váljék szorosabbá, ahol egyetértés van köztük, hanem azokon is, ahol
nézeteltérések mutatkoznak” – hangoztatta Lavrov.



Viktor Juscsenko ukrán elnök sajtószolgálata nyilatkozatot
adott ki, kiemelve, hogy Kijev reményei szerint az ukrán-amerikai kormányközi
egyeztető csoport tevékenysége a legmagasabb szintre emelkedik majd az
Obama-kormányzat hivatalba lépése után. A dokumentum szerint Ukrajnában nagyra
értékelik azt, hogy az Egyesült Államok következetesen segíti az országot
a NATO-tagság elérése útján.



Rodoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a Gazeta Wyborcza
című napilapban megjelent írásában leszögezte: “készek vagyunk támogatni
az új amerikai vezetést mindenütt, ahol közös érdekeink egybeesnek, és ahol
politikai, valamint gazdasági képességünk lehetővé teszi ezt”. Sikorski
kifejtette azt is, hogy Varsó reményei szerint az új amerikai kormányzat a NATO
erősítésén munkálkodik majd, mert – mint fogalmazott – az észak-atlanti
szövetség az európai béke és biztonság alappillére, de egyúttal az Egyesült
Államok támasza is a globális méretű kihívásokkal szemben.

Göncz Kinga magyar külügyminiszter szerint történelmi jelentőségű esemény az új
elnök beiktatása, mert Barack Obama lesz az első színes bőrű elnöke az Egyesült
Államoknak. A magyar diplomácia vezetője arról is beszélt, hogy új
külügyminiszterként Hillary Clinton még szorosabbra fűzné az amerikai-európai
együttműködést – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik