Az Altáj-hegységben múlt pénteken lezuhant és vasárnap megtalált Gazprom-helikopter magas rangú utasai a hivatalos közléssel ellentétben nem hivatalos úton, hanem vadászaton, pontosabban orvvadászaton voltak, és a WWF (Természetvédelmi Világalap) oroszországi irodája az ügyészséghez fordult az ügyben, büntetőeljárás megindítását kérve – írták az orosz lapok csütörtökön.
Oroszországban egyfelől elvben tilos levegőből vadászni, másfelől a hivatalos közleménnyel ellentétben nem hegyi kecskére, hanem a kipusztulás fenyegette, védett argalira – vadjuhra – akartak vadászni.
Helyi vadászok nevük mellőzését kérve a Komszomolszkaja Pravda című lapnak elmondták: argalira és bármilyen védett állatra is lehet kilövési engedélyt szerezni, tudományos célból, s gyakran ilyen papírral fedezik a védett fajok vadászatát. Más sajtóértesülések szerint azonban a szerencsétlenül járt helikopteren és utasainál semmiféle engedélyt nem találtak, s azt, amelyet a helyi hatóságok most lengetnek, utólag állították ki.
A lapok arról is beszámoltak, hogy a helikopter személyzete nem akart vállalkozni a vadászkirándulásra, de mint már nem egyszer megtörtént, a magas rangú vendégek “meggyőzték” őket.
A vizsgálat kimutatta, hogy – ugyancsak az első közlésekkel ellentétben – a helikopter motorja működött a baleset pillanatában. A jármű tízméteres magasságból zuhant le, s a “fekete doboz” felvételén hallható, amint valaki azt kiabálja: “Lejjebb, még lejjebb!”.
A baleset hét ember életét oltotta ki, az orvvadászoknak áldozatul esett több, muflonra emlékeztető argali, a helikopter keresése közel 25 millió rubelt – mintegy 175 millió forintot – emésztett fel.
Az áldozatok között van Alekszandr Koszopkin, a parlament alsóházi tagja, Dimitrij Medvegyev elnök teljhatalmú képviselője az állami dumában és Viktor Kajmin, az Altáji terület egyik fő környezetvédelmi tisztségviselője. A négy túlélő között van Anatolij Bannih, a helyi minisztertanács alelnöke.
A Komszomolszkaja Pravda szerint a helyi lapok beszámolói alapján néhány éve már indult büntetőeljárás egy nagyon hasonló esetben, de akkor végül csak az erdészt büntették meg, aki elmondta a történetet az újságíróknak.