Ez azt jelenti, hogy 2007-ben – mai árfolyamon számolva – 2,8 milliárd eurónak felelt meg Kína hazai összterméke. Eközben Németországban tavaly, azaz 2008-ban – nominálisan – 2,49 milliárd eurót tett ki a GDP.
Kínában a tavalyi, azaz 2008-as növekedésről még előzetes hivatalos becslés sincs, de elemzők szerint a GDP-többlet 9 százalék körül alakulhatott. A német gazdaság tavaly 1,3 százalékkal bővült, a 2007-es, 2,5 százalékos ütemről lassulva.
Egyelőre a kínai gazdasági vezetés nem is nyilatkozott a világranglista állásáról, meg akarják várni a tavalyi növekedés hivatalos adatait.