Külföld

Be akartak törni parlamentjükbe a lettek

admin
admin

2009. 01. 14. 06:56

Megpróbált behatolni a lett parlament épületébe és összecsapott a rohamrendőrökkel kedd este Rigában a kormány gazdaságpolitikáját bíráló tüntetők egy csoportja, a rendőrség közel száz rendbontót állított elő.

Ivars Godmanis miniszterelnök a lett televíziónak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a zavargások előre megtervezettek voltak. Mindamellett hozzátette: egyelőre kevés információ áll rendelkezésre, ezért nehéz megítélni a helyzetet.

A rendbontók, akiknek a számát a beszámolók néhány tucat és ezer közé teszik, megpróbáltak bejutni a parlamentbe és kövekkel, üvegekkel dobálták be az épület ablakait. Az útjukat álló rohamrendőröket tojással hajigálták meg.

A rendőrség könnygáz, gumibotok és gumilövedék bevetésével elkergette a jórészt fiatalokból álló zavargókat a parlament előtti térről. A zavargások ezután az óváros környező utcáiban folytatódtak. Több üzlet, iroda és kormányhivatal kirakatait betörték, rendőrautókat borítottak fel és rongáltak meg, egy rendőrségi járművet felgyújtottak.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az összecsapásban 19 ember – tüntető és rendőr egyaránt – megsérült. A rendőrség 97 rendbontót állított elő.

Előzőleg egy tízezer főnyi békés tömeg ellenzéki pártok és szakszervezetek felhívására szintén a jobboldali koalíciós kormány távozását, a parlament feloszlatását és előre hozott választások kiírását követelte a pénzügyi nehézségekkel küzdő országban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.