Nagyvilág

Elindult az orosz gáz

Megindult az orosz gáz első próbaszivattyúzása a Kurszki területen lévő Szudzsa állomás felől a Balkán irányába közép-európai idő szerint 8 órakor az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség jelentése szerint.

Kijevi jelentések szerint az ukrán Naftogaz még az éjszaka megkapta a Gazprom értesítését az első próbaszivattyúzás kedden reggel 8 órakor való megkezdéséről. Az Interfax szerint a faxban egyebek mellett az áll, hogy a Gazprom fokozatosan növeli a küldött gáz mennyiségét, s kedden 76 millió köbméternyit küld az ukrán tranzitrendszerbe.

Szerdán érkezhet a gáz Lengyelországba

Orosz becslések szerint a gáz Lengyelországba már szerdán délután 16 óra körül megérkezhet. Valentyin Zemljanszkij, a Naftogaz szóvivője viszont a Kommerszant című orosz lapnak azt mondta: mivel jelenleg “visszafelé” áramlik a gáz a tranzitvezetéken – az ukrajnai tárolóktól az ipari létesítmények felé -, az áramlás megfordítása nyomán Ukrajna nyugati határára legkorábban 36 óra múlva juthat el a gáz.

Orosz értékelések szerint ezzel lezárulni látszik az idei orosz-ukrán gázháborúság első szakasza, de nagy biztonsággal feltételezhető, hogy a viszálynak még messze nincs vége.
A Kommerszant rámutatott: az Ukrajnának való gázszállításokról továbbra sincs megállapodás, továbbá nem sikerült elrendezni az Európába szánt orosz gáz továbbításához szükséges gázmennyiség kérdését sem.

Ukrajna tartalékai viszont csak a belső szükséglet ellátására elégségesek, a tranzitgáz továbbítására már nem, s ezért Ukrajna a technológiailag szükséges mennyiséget – napi 21 millió köbmétert – továbbra is a tranzitból vesz majd le, márpedig január 7-én éppen ez vezetett az európai szállítások leállításához. Ha Ukrajna ezt megteszi, akkor a Gazprom ezzel a mennyiséggel kevesebbet fog szállítani, vagy teljesen leállítja a szállításokat – ezt még Dmitrij Medvegyev orosz államfő vasárnap közölte.

Készen állunk a fogadásra

A magyar szállítórendszer készen áll az Ukrajna irányából meginduló gáz azonnali fogadására. Az ország keddre várható gázfogyasztása 63-65 millió köbméter lesz, amelyre elegendő forrás áll rendelkezésre. Az I. kategóriára vonatkozó korlátozást továbbra is fenntartják – közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. kedden reggel.

A keddre rendelkezésre álló források mértéke 66 millió köbméter – a föld alatti gáztárolókból 53 millió, magyar kitermelésből 9 millió köbméter, míg a nyugati irányból érkező import 4 millió köbméter -, a betáplálási egyeztetés folyamatban van.

Hétfőn az ország gázfogyasztása 63,5 millió köbméter volt, Ukrajna irányából továbbra sem érkezett földgáz. Ugyanakkor Ausztria irányából 5,9 millió köbméter gáz érkezett hétfőn. Ebből 4 millió köbméter volt a hazai célú, Szerbiának 1,2 millió, Bosznia-Hercegovinának 0,7 millió köbmétert szállított az FGSZ Zrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik