Nagyvilág

Zsinagógákat próbáltak fölgyújtani

Gyújtogatás célpontjává vált két zsinagóga Franciaországban és Belgiumban, s emiatt attól tartanak az érintett országokban, hogy a Gázai övezetben folyó izraeli offenzíva kiváltotta düh az erőszakos cselekmények terjedéséhez vezet náluk is.

Mindkét helyen – Toulouse-ban és Brüsszelben – hétfő éjjel próbálkoztak azzal a tettesek, hogy felgyújtsanak egy-egy imaházat. Sérülés egyik esetben sem történt. A francia városban egy gépkocsit gyújtottak meg az épület bejáratát védő rácsnál, a belga fővárosban pedig a kaput égették meg papírral vagy benzinnel – ezt még nem állapította meg a vizsgálat.

A francia belügyminiszter “esztelen és felháborító” bűncselekményről beszélt az ügy kapcsán, és azt ígérte, hogy a kormány leszámol a szélsőségesekkel. Párizsban már szombaton is voltak kisebb zavargások: a palesztinokat támogató tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, és felgyújtottak néhány gépkocsit.
A belga kormány elrendelte, hogy a rendőrség fokozottan vigyázzon az izraeli állam képviseleteire és a belgiumi zsidó közösségre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik