Nagyvilág

A radaron bukhat meg a cseh kormány

Václav Havel volt cseh államfő szerint a cseh-amerikai radarszerződés olyan nagy horderejű dolog, hogy a róla való parlamenti szavazást a cseh kormánynak bizalmi szavazással kellene összekötnie.

“Ezt (a radarszerződéseket) alapvető fontosságú elvi ügynek tekintem. Úgy látom, hogy a közép-európai térségben újra a jövőbeni politikai elrendezés szerkezetéről születik döntés” – jelentette ki a volt politikus a közszolgálati Cseh Televíziónak csütörtökön adott interjúban.

Havel szerint az amerikai radarállomás csehországi elhelyezése alapvető módon befolyásolja majd Prága külpolitikai orientációját, ezért úgy véli: ha a parlament a radarszerződést elutasítja, a cseh kormánynak be kellene nyújtania lemondását.
A volt politikus bírálóan szólt Oroszországról, s azt állította, hogy Moszkva igyekszik újra kiterjeszteni hatalmát “messze az országhatárokon túlra is”.

“Szerintem az oroszoknak mindegy, hogy lesz-e Brdyban (az amerikai radar tervezett helyén) valamiféle gömb vagy sem. Ez a próbatétel arról szól, hogy mennyire félünk tőlük. Csak rajtunk múlik, hogy álljuk meg a helyünket” – fejtette ki az egykori csehszlovák, illetve cseh köztársasági elnök.

Havelnek meggyőződése, hogy a cseh-amerikai radarszerződések elfogadása a cseh parlamentben sokkal fontosabb, mint a lisszaboni szerződés ügye. “A lisszaboni szerződést szintén fontosnak tartom, de elutasítása nem lenne katasztrófa” – vélte Havel. Szerinte valószínű, hogy az Európai Unió 27 tagállama ilyen esetben idővel megegyezne egy új, elfogadhatóbb szerződésben.

“A radar azonban egyszeri eset. Kinyújtott kéz szövetségeseinktől. Elutasítása hatalmas probléma lenne” – gondolja Havel.

Csehország és az Egyesült Államok tavaly nyáron írtak alá szerződést egy amerikai radarállomás csehországi elhelyezéséről. A kérdés hatalmas belpolitikai vitákat váltott ki Csehországban, s a koalícióban és a képviselőházban sincs meg az egyetértés elfogadására. A radart a cseh lakosság mintegy kétharmada is elutasítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik