Nagyvilág

Fagyosan köszöntötték Londonban a recesszió évét

Az utóbbi harminc év leghidegebb nagy-britanniai telével dacolva százezrek köszöntötték Londonban és más brit nagyvárosokban az újévet, amelyben az egybehangzó előrejelzések szerint a II. világháború óta nem látott recesszió fogja sújtani az országot.

A brit fővárosban becslések szerint félmillióan nézték a nagyszabású tűzijátékot, amely a parlament világhírű toronyórája, az éppen 150 éves Big Ben éjfelet jelző harangjára kezdődött.

A rakétákat immár hagyományos módon a parlamenttel szemközti, 135 méter magas óriáskerék, a London Eye szerkezetéről, valamint a Temzén horgonyzó uszályokról lőtték fel.

Elton Johnnal ünnepeltek

A Greenwich közelében emelkedő hatalmas rendezvénycsarnokban, az O2 arénában Sir Elton John újévi koncertjén ünnepelt több tízezer rajongó.

A skót fővárosban, Edinburghban ezúttal is 100 ezren vettek részt a híres újévköszöntő utcabálon, a Hogmanay-n, amelyen a szervezők előzetes reményei szerint sikerült világrekordot is dönteni, legalábbis a nem hivatalos skót himnuszt, az Auld Lang Syne-t együtt éneklők számával.

Az újévet szabadban köszöntőknek régen nem tapasztalt kemény fagyra kellett felkészülniük. Nagy-Britannia egész területén hetek óta szinte sarkvidéki az időjárás; nem ritkák a mínusz 10 fok alatti éjszakai hőmérsékletek.

Évtizedes faggyal érkezett 2009

A brit meteorológia szerint három évtizede nem volt ilyen hideg télkezdet a viszonylag enyhe atlanti klímához szokott országban. Az újév a brit gazdaságban is nemzedékek óta nem mért faggyal érkezett.

Az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég e héten kiadott éves előrejelzése szerint az utóbbi hat évtized legsúlyosabb recessziója fogja sújtani 2009-ben Nagy-Britanniát. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) prognózisában az áll, hogy a brit hazai össztermék (GDP) reálértéken 2,9 százalékkal fog zuhanni az idén. Ha az előrejelzés beválik, ez lenne a legnagyobb éves GDP-visszaesés Nagy-Britanniában 1946 óta, amikor a II. világháború után befejeződött a hatalmas arányú haditermelés.

Gordon Brown brit kormányfő hagyományos újévi üzenetében elismerte, hogy 2009 “nem lesz könnyű év”, és az ország előtt “hatalmas gazdasági kihívások állnak”. Brown szerint a globális pénzügyi válság mérete és terjedési sebessége “szinte elsöprő” volt.

A miniszterelnök kijelentette: új gazdasági filozófiának kell felváltania “a zabolátlan szabadpiac dogmáját”, amelyet a pénzügyi válság hiteltelenné tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik