Nagyvilág

Ukrajnai gázrobbanás: 22 halott

Huszonkettőre emelkedett csütörtökre virradóra a dél-ukrajnai Jevpatorijában bekövetkezett gázrobbanás halálos áldozatainak száma.

A romok alatt még több tucatnyi ember lehet.
A robbanás nyomán összedőlt egy négyemeletes lakóház: az öt szinten összesen 35 lakás volt, két lépcsőház teljesen megsemmisült. Eddig 21 embert sikerült élve kimenteni a romok alól – közölték a helyi hatóságok. A lakcímnyilvántartás szerint a Nyekraszov utca 67. szám alatt, a beomlott lakásokban összesen 62-en voltak bejelentve (más források 54 bejelentett lakóról tudnak). Az eddig megtalált áldozatok között van egy kisgyermek is.

Eltünt a ház közepe (Fotó: MTI/EPA)

Eltűnt a ház közepe (Fotó: MTI/EPA)

Viktor Juscsenko ukrán elnök a kormányfő kíséretében még csütörtökön a helyszínre érkezett, s Jevpatorijában bejelentette: a hasonló tragédiák megelőzése érdekében “teljes leltárt” készítenek majd a többlakásos lakóházakról, s megfelelő rendeleteket hoznak, amelyek tiltani fogják a lakóházakban bizonyos tevékenységek végzését. “Ezt a tanulságot nem lehet megválaszolatlanul hagyni, csak az a baj, hogy túl nagy árat fizettünk ezért a tapasztalatért, rengeteg emberéletet” – mondta az államfő.

Julija Timosenko kormányfő arról számolt be, hogy a szakértők előzetes vizsgálatai szerint az előző napi robbanás nem földgázszivárgás miatt következett be, hanem oxigénballonok robbantak a lakóház pincéjében, ahol egy műhely volt berendezve. Azt nem részletezték egyelőre, hogy milyen műhely működött a pincében. Egyes források acetilént tartalmazó ballonok robbanását is valószínűsítik.

A robbanás szerda este – közép-európai idő szerint 21 óra tájban – történt a Fekete-tenger partján fekvő, krimi városban. A mentésben csütörtökön több mint 300 mentő és ugyanennyi rendőr és katona vesz részt, továbbá csaknem 90 különböző munkagép és jármű, köztük öt daru és több exkavátor. Félóránként teljesen leáll a munka, hogy a “némaság perce” lehetővé tegye az esetleges túlélők segélykérésének, jelzéseinek észlelését, bemérését. A mentést vezetői azt ígérik, hogy estére teljesen eltakarítják a törmeléket.

Dmitrij Medvegyev orosz államfő felajánlotta a félszigeten állomásozó orosz Fekete-tengeri Flotta segítségét is, de ezt Juscsenko elnök köszönettel elhárította.

Ukrajnában nem ritka a gázrobbanás lakóházakban. A legsúlyosabb eset 2007 októberében történt, amikor tizenöt ember vesztette életét egy gázrobbanás miatt részben összeomlott nyolcemeletes lakóházban Dnyipropetrovszkban.

Ukrajnában péntekre gyásznapot hirdetett Juscsenko elnök csütörtökön kiadott rendeletével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik